Síri csend van az egész házban. Luke mindkét ablaka tárva nyitva, süvít be rajta a zord, hideg szél. Luke meg sehol. Az asztalán tabletták hevernek, az ágya mellett felborulva a kólásüveg, a ruhái szét dobálva...
- Biztos a fürdőben van! -derült fel Mikey arca.
-Megnézem. -jelentettem be, és berontottam a fürdőbe, elfelejtve, hogy Luke akár zuhanyozhat is, vagy akármi...
Hát csalódnom kellett. A csap meg volt nyitva, a víz már majdnem kibuggyant a kádból, de Luke nem volt sehol. Kétségbeesésemben még a szennyes tartókban is megnéztem, hátha bebújt, mert Peti már csinált ilyet...- Nincs itt. -zártam el a csapot csalódottan.
-De akkor mégis hol van? -tárta szét a karjait Ashton.
-Öhm... Szerintem ezt látnotok kell... -nézett ránk az ablakból Calum.
-Jézusom... -néztem le az ablakból. A hóban tisztán látszódtak Luke nyomai: ahogy lecsúszott a tetőn, majd leugrott a hóba. Tuti elfeküdt. Aztán ahogy bizonytalanul támolyogva elindul a jégkori pálya felé. -Meg kell keresnem. -szántam el magam.
-Sarah, vissza fog jönni. -rázta a fejét Ash.
-Nem követem el még egyszer ugyanazt a hibát. -néztem Michaelre.- Ha jöttök, jöttök, ha nem, nem. -ezzel kirohantam a szobából.
10 perc múlva már a jégpálya mellett álltunk, teljes harci felszerelésben. Calum főzött meleg teát és kávét, amit termoszba töltött; Ashton felszeletelte és elcsomagolta az idő közben megérkezett pizzát, Michael csinált szendvicseket, én meg megpróbáltam összeállítani egy tervet, hogyan keressük meg Luke-ot, riasztottam Petiéket is, hátha Luke oda ment, de... nem.
-Menjünk párokban. -ajánlottam.- Kezd sötétedni, és... Várjunk csak... -emeltem tekintetem a fiúkra.- Ti nem is ismeritek a várost. -engedtem le a kezem, amiben a térképet tartottam.
-De én igen. -szólt Ash.- Ameddig te nem voltál itt, mindig én mentem bevásárolni, és most már úgy ismerem ezt a helyet, mint a tenyeremet! -nevetett egy pillanatra.
-Jó, akkor...
-Majd ÉN megyek vele. -szólt Calum.- Menj csak Michaellel. -legyintett.
-Mindenkinek jó lesz így? -tettem fel a költői kérdést, mert igazából nagyívben teszek rá. Reakciót nem várva folytattam:- Akkor mindenkinek megvan mindene? -néztem bele a táskámba. takaró, kaja, termosz, Lukenak pár meleg ruha, elemlámpa, telefon, powerbank...
-Óránként beszéljünk. -dobta fel az ötletet Mikey.
-Jó... Akkor? Ki megy az erdő felé? -világított a fák felé Cal.
-Mindig, aki kérdezi. -tett ugyanígy Michael.
-Na neeem, azt már nem! -szólalt fel Calum.- Akkor inkább én haza megyek.
-Megyünk mi. -sóhajtottam és a fejembe húztam a sapkám.- Ti menjetek a városközpont felé. Hátha bement valami szórakozóhelyre. -biccentettem keleti irányba.- Vigyázzatok magatokra! -búcsúztam el Calumtól és Ashtől.
-Ne álljatok szóba idegenekkel! -kötötte a lelkünkre Cal.
-Mi legyen, ha nem találjuk meg? -kérdezte Ash.
-Az nem opció. -ráztam a fejem, visszatartott sírással.- Amúgy, legkésőbb kettőre menjünk haza. -néztem az órámra. Fél 11.
-Rendben. -bólintott Ash, aztán elbúcsúztunk egymástól egy öleléssel.
Ők elindultak kelet felé, mi, Mikey-val pedig észak-nyugat felé indultunk, az erdő irányába.
-Szerinted mi van vele? -kérdeztem hirtelen.
-Remélem, jól van. -felelt, majd tüsszentett egy jó nagyot.
-Ha nem érzed jól magad, szólj, és hazavitetlek Ashsel. Vagy Petivel.
-Ne viccelj, nem hagylak egyedül a sötét éjszakában. -csattant fel.
-Jól van na. -mosolyodtam el.
Egy kicsi mezőt szeltünk át, mikor Michael megállt.
-Mi a baj? -tettem ugyanígy.
-Esik. -felelt egyszerűen, ugyanakkor hallatszott a hangjában az aggodalom.
-Nem lesz semmi baj... -próbáltam megnyugtatni. Ugyanakkor ez a saját magam megnyugtatására irányult.- Meg fogjuk találni, mielőtt leesne egy nagyobb adag. -néztem az égre.- Szerencsére telihold van. Hamar abba fog maradni a hóesés, nincs sok felhő. -állapítottam meg.
-Wow, ezt honnan tudod? -kérdezte elképedve.
-Felnéztem az égre. -pillantottam rá. Egyszerre nevettünk fel, aztán mentünk tovább az erdő felé, rátérve egy aszfalt útra.
***
Fél órája gyalogoltunk az úton.
-Hova megy ez az út?
-A temető felé.
-Ugye most csak viccelsz, -nevetett.
-Szerinted viccelős kedvemben vagyok? -néztem rá szigorúan.
-Jó, bocs. -csend. Valami madár 'csiripelt', amit legszívesebben légpuskával seggbe lőttem volna...
- Szerintem menjünk be az erdőbe. Ha Luke nem hülye, nem ment tovább a temető felé. Viszont, az erdőben esélyesebb megtalálnunk. -álltam meg az út közepén, és fordultam az erdő felé.
-Hát... -köszörülte meg a torkát.-Nem valami biztató ez a hely...
-Nekem mondod? -indultam meg a fák felé.
-LUKE! -kiabáltam. Mellettem felröppent egy csapat madár, ami miatt hátraugrottam, egyenesen Michael elé.- ezek csak madarak... -nyugtatgattam magam.
-LUKE, HOL A SZARBAN VAGY!? -kiabált Michael is.- Te, láttál már ilyen horrorfilmeket, mikor egy baráti társaság egyik tagja eltűnik, és a többiek elkezdik keresni őt, és bemennek egy erdőbe, ami a temető mellett van és... -hadart.
-Mikey, fogd be! -szóltam rá ingerülten.- Amúgy meg a kérdésedre válaszolva nem, és nem is akarok olyat látni.
-Az a baj, hogy én láttam már olyat... -lépett három nagyobbat, és ugrott át egy farönköt, hogy utolérjen.- Fujj, de büdös van... -fogta be az orrát.
-Talán rothadó fa. Vagy mit tudom én. De nem is akarom megtudni, ha ez a szag nem az. LUKEEE!! -kiáltottam el magam megint.- Hol lehet ez az eszement... -tartottam vissza hisztérikus bőgésem.
-Te, szerinted keresnek a kórházban?
-Hát, mivel hazajöttél... Várj... Egyáltalán szóltál nekik!?
-Kellett volna? -kérdezett vissza.
-IGEN. -hangsúlyoztam.- Nem hiszem el, hogy nem szóltál nekik, hogy eljössz. Tudod, milyen következményeket vonhat maga után ez a kis szökésed? Becsukhatnak a diliházba! Ez nem játék, Michael. Mi van akkor, ha kerestetnek a rendőrséggel? Habár, egy eltűnt személyt csak 48 óra után keresnek... De gy kórházi beteg esetében tuti, hogy máshogy van. Elegem van a kis magán akcióitokból. Megmondom őszintén, kibaszott sok probléma van veletek. Figyelsz te rám egyáltalán!? -fordultam vissza feldúltan.- Úristen... -néztem körbe. Michael nem volt mögöttem.- MIKEY, HOL VAGY!? -estem kétségbe. Ahogy hátráltam, neki mentem egy fának, és az elemlámpám kiesett a kezemből, majd legurult a lejtőn, ami mellett álltam.- MICHAEL CLIFFORD, NE SZÓRAKOZZ VELEM! -dobbantottam egyet, mire valami kicsi átszaladt a lábfejemen. Sikítani és toporzékolni kezdtem.
-SARAH, MERRE VAGY? -hallottam Michael hangját, majd a következő pillanatban már az arcomba világított a lámpájával. Sírva ugrottam a nyakába. Szó szerint.- Mi történt? hallottam, hogy sikítottál. -ölelt át, védelmezően.
-Valami kis izé itt rohangált... És elvesztettem a lámpám. És nem találtalak. ÉS HOL VAN LUKE!? -tört ki belőlem a zokogás.
-Ne aggódj, minden rendben lesz. Megtaláljuk. Tudom. -próbált megnyugtatni.- Hoztam még egy lámpát. Világítasz nekem, ameddig megkeresem?
-Ühüm... -másztam le a karjaiból. Átvettem a lámpát, és a táskájára irányítottam, amit letett egy fatönkre.
-Itt is van. Tessék. -adta kezembe a zseblámpát.- Visszatérve az előző témához... Ne aggódj, csak... hívott a természet. Gondoltam szólok, hogy várj meg, vagy valami, de szégyenlős vagyok. -nevetett kínosan, miközben magára vette a táskát.
-Hagyjuk is ezt a témát. -kuncogtam.- Menjünk tovább.
-Figyelj, elég sötét van, és, csak azért, hogy elkerüljük az ilyen helyzeteket... -megfogta a kezem.- menjünk így. -indult el. Kénytelen voltam belemenni, hiszen nem akarom ezt megint átélni. Nem volt leányálom...
Nem sokkal később felhívtak minket Calumék, akik nem találták Luke-ot, ahogy mi sem. Kezd az egész reménytelenné válni. De nem adhatom fel. MEG KELL KERESNEM ŐT.
***
-Ugye tudod, merre kell visszamenni? -álltam meg egy tisztáson, éjjel egykor, szorosan Michael mellett. Bevallom, félek.
-Persze. -arra, egyenesen. -mutatott észak felé.
-De hát észak-nyugat felől jöttünk. -néztem rá.- Add az iránytűt! -nyújtottam ki a kezem.
-Mi...Milyen iránytűt?
-Hát amit Calumnak adtam, hogy... Ó, basszus... -néztem fel az égre.
-Hívjuk fel őket. -vette elő a telefonját.- Ő... Van egy kis baj... -nézett fel.
-Itt van az enyém. -nyújtottam át neki a készüléket, utalva arra, hogy biztos lemerült a telefonja.
-De nincs térerő.
-Mi? -riadtam meg.- Ez most komoly? -pánikoltam.
-Nyugi, keresünk valami magas helyet, ahol van... -ragadott kézen.
15 perce bolyongunk, de sehol sincs térerő, sőt, már azt se tudjuk melyik irányból jöttünk.
-Michael, most mi lesz, -sírtam el magam.
-Kitalálunk valamit. -húzott magához.- Na, ne sírj... Látod, már a hó is elállt.
-Tudom, de...
-Te is látod AZT!? -vágott a szavamba.
-Jézusom, mit? -kérdeztem vissza. Nem szólt semmit, csak elindultunk egy sűrűbb folt felé. Meg sem mertem szólalni.
-Hát ezt. -világított egy fa ajtóra.
-Úristen...
-Menjünk be.
-Mi? Meghülyültél? -suttogtam.- Mi van, ha itt lakik valaki? Hm?
-Nagyon más választásunk nincs... Reggelre megfagyunk. Eltévedtünk, már tök kevés innivalónk van, és fél kettőre úgy sem érünk haza.
-De... Jesszus, ez olyan félelmetes. -simultam hozzá.
-Nem lesz semmi baj. Ne aggódj... -és kopogtatott az ajtón. Nem jött válasz, ezért újra próbálkozott.- HAHÓ, van itt valaki? -dörömbölt.- Látod, nincs itt senki. -pillantott rám.
-A horror filmekben ilyenkor fejezik le a szörnyek az áldozatukat. -hunytam be a szemem. Viszont a kíváncsiságom erősebb volt a félelmemnél, és meredten néztem, ahogy Mikey benyit a faházba. Kirepült 3 denevér, meg kirohant egy-két egér. Fujj. De ezeken az apró állatokon kívül nem volt bent semmi és senki, habár meglehetősen melegebb volt bent, mint kint.
-Aludjunk itt. -ajánlotta.- Reggel újult erővel tudjuk majd keresni Luke-ot, ha alszunk egy keveset.
-Biztos vagy te ebben? -világítottam körbe a házban, csak hogy meggyőződjek, tényleg nincs-e ott senki.
-Teljesen biztos. -vette le a kabátját.- Kell, hogy legyen itt valami... -tapogatózott a falon.- Á, itt is van. -izzított be egy olajlámást, aminek a gyér kis fénye megvilágította a házikó belsejét.- Ha lakott is itt valaki, akkor az már jó régen volt... -nézett körül.
A falat régi képek díszítették, néhány szárított virág, és egy öreg fakanál. Más nem volt a helységben.
-Hát, a többieket nem fogjuk elérni, de remélem, nem fognak nagyon beszarni, hogy nem vagyunk otthon. -térdelt le Mikey és vette elő a hátizsákjából a takarókat.
-Amilyen zoknik vagytok mostanában, fel sem fog nekik tűnni... -morogtam.
-Tessék? -kérdezte.
-Semmi! -ráztam a fejem.
-Holnap, világosban könnyebben rátalálunk majd Luke nyomaira. Habár, már így is ráesett a hó... -terítette le a takarókat.- Jó lesz így? -állt fel.
-Aha... -néztem elmerengve a pár, földre terített takarót.- Jobb lesz, ha minél előbb túl leszünk ezen az éjszakán. Utálok itt lenni. -rázott ki a hideg és telepedtem le a földre. Méghozzá, Luke sincs meg, és... Csak Mikey van itt. Mit meg nem adnék, hogy Luke legyen...! Miközben ezen gondolkodtam, levettem a nyirkos kabátom, meg a nadrágom. Még szerencse, hogy vettem fel cicanacit! Megmondom őszintén, kicsit feszélyez ez a helyzet... De mit is beszélek aludtunk mi már így. Nem...?
Lefeküdtem, aztán kifordultam, az ajtó felé.- Jó éjszakát, Michael.
-Neked is. -válaszolt. Matatott még valamit, aztán lefeküdt ő is.- Közelebb mehetek? Most tényleg csak egymásra hagyatkozhatunk. -vágta rá.- Így talán -bújt hozzám és karolt át-, nem fogunk annyira fázni.
-Gyere... -válaszoltam, habár, már úgy is mindegy volt. Elhelyezkedett, aztán már hallatta is elnyújtott, nyugodt szuszogását, szóval elaludt.
Biztonságot adott, olyat éreztem, mint eddig még sosem.
Mégis miről beszélek!? MI VAN VELEM...?