2017. június 30., péntek

Tizenkilencedik

-Luke...! -szólongattam.
Síri csend van az egész házban. Luke mindkét ablaka tárva nyitva, süvít be rajta a zord, hideg szél. Luke meg sehol. Az asztalán tabletták hevernek, az ágya mellett felborulva a kólásüveg, a ruhái szét dobálva...
- Biztos a fürdőben van! -derült fel Mikey arca.
-Megnézem. -jelentettem be, és berontottam a fürdőbe, elfelejtve, hogy Luke akár zuhanyozhat is, vagy akármi...
Hát csalódnom kellett. A csap meg volt nyitva, a víz már majdnem kibuggyant a kádból, de Luke nem volt sehol. Kétségbeesésemben még a szennyes tartókban is megnéztem, hátha bebújt, mert Peti már csinált ilyet...- Nincs itt.  -zártam el a csapot csalódottan.
-De akkor mégis hol van? -tárta szét a karjait Ashton.
-Öhm... Szerintem ezt látnotok kell... -nézett ránk az ablakból Calum.
-Jézusom... -néztem le az ablakból. A hóban tisztán látszódtak Luke nyomai: ahogy lecsúszott a tetőn, majd leugrott a hóba. Tuti elfeküdt. Aztán ahogy bizonytalanul támolyogva elindul a jégkori pálya felé. -Meg kell keresnem. -szántam el magam.
-Sarah, vissza fog jönni. -rázta a fejét Ash.
-Nem követem el még egyszer ugyanazt a hibát. -néztem Michaelre.- Ha jöttök, jöttök, ha nem, nem. -ezzel kirohantam a szobából.

10 perc múlva már a jégpálya mellett álltunk, teljes harci felszerelésben. Calum főzött meleg teát és kávét, amit termoszba töltött; Ashton felszeletelte és elcsomagolta az idő közben megérkezett pizzát, Michael csinált szendvicseket, én meg megpróbáltam összeállítani egy tervet, hogyan keressük meg Luke-ot, riasztottam Petiéket is, hátha Luke oda ment, de... nem.
-Menjünk párokban. -ajánlottam.- Kezd sötétedni, és... Várjunk csak... -emeltem tekintetem a fiúkra.- Ti nem is ismeritek a várost. -engedtem le a kezem, amiben a térképet tartottam.
-De én igen. -szólt Ash.- Ameddig te nem voltál itt, mindig én mentem bevásárolni, és most már úgy ismerem ezt a helyet, mint a tenyeremet! -nevetett egy pillanatra.
-Jó, akkor...
-Majd ÉN megyek vele. -szólt Calum.- Menj csak Michaellel. -legyintett.
-Mindenkinek jó lesz így? -tettem fel a költői kérdést, mert igazából nagyívben teszek rá. Reakciót nem várva folytattam:- Akkor mindenkinek megvan mindene? -néztem bele a táskámba. takaró, kaja, termosz, Lukenak pár meleg ruha, elemlámpa, telefon, powerbank...
-Óránként beszéljünk. -dobta fel az ötletet Mikey.
-Jó... Akkor? Ki megy az erdő felé? -világított a fák felé Cal.
-Mindig, aki kérdezi. -tett ugyanígy Michael.
-Na neeem, azt már nem! -szólalt fel Calum.- Akkor inkább én haza megyek.
-Megyünk mi. -sóhajtottam és a fejembe húztam a sapkám.- Ti menjetek a városközpont felé. Hátha bement valami szórakozóhelyre. -biccentettem keleti irányba.- Vigyázzatok magatokra! -búcsúztam el Calumtól és Ashtől.
-Ne álljatok szóba idegenekkel! -kötötte a lelkünkre Cal.
-Mi legyen, ha nem találjuk meg? -kérdezte Ash.
-Az nem opció. -ráztam a fejem, visszatartott sírással.- Amúgy, legkésőbb kettőre menjünk haza. -néztem az órámra. Fél 11.
-Rendben. -bólintott Ash, aztán elbúcsúztunk egymástól egy öleléssel.
Ők elindultak kelet felé, mi, Mikey-val pedig észak-nyugat felé indultunk, az erdő irányába.
-Szerinted mi van vele? -kérdeztem hirtelen.
-Remélem, jól van. -felelt, majd tüsszentett egy jó nagyot.
-Ha nem érzed jól magad, szólj, és hazavitetlek Ashsel. Vagy Petivel.
-Ne viccelj, nem hagylak egyedül a sötét éjszakában. -csattant fel.
-Jól van na. -mosolyodtam el.
Egy kicsi mezőt szeltünk át, mikor Michael megállt.
-Mi a  baj? -tettem ugyanígy.
-Esik. -felelt egyszerűen, ugyanakkor hallatszott a hangjában az aggodalom.
-Nem lesz semmi baj... -próbáltam megnyugtatni. Ugyanakkor ez a saját magam megnyugtatására irányult.- Meg fogjuk találni, mielőtt leesne egy nagyobb adag. -néztem az égre.- Szerencsére telihold van. Hamar abba fog maradni a hóesés, nincs sok felhő. -állapítottam meg.
-Wow, ezt honnan tudod? -kérdezte elképedve.
-Felnéztem az égre. -pillantottam rá. Egyszerre nevettünk fel, aztán mentünk tovább az erdő felé, rátérve egy aszfalt útra.

***

Fél órája gyalogoltunk az úton.
-Hova megy ez az út?
-A temető felé.
-Ugye most csak viccelsz, -nevetett.
-Szerinted viccelős kedvemben vagyok? -néztem rá szigorúan.
-Jó, bocs. -csend. Valami madár 'csiripelt', amit legszívesebben légpuskával seggbe lőttem volna...
- Szerintem menjünk be az erdőbe. Ha Luke nem hülye, nem ment tovább a temető felé. Viszont, az erdőben esélyesebb megtalálnunk.  -álltam meg az út közepén, és fordultam az erdő felé.
-Hát... -köszörülte meg a torkát.-Nem valami biztató ez a hely...
-Nekem mondod? -indultam meg a fák felé.



-LUKE! -kiabáltam. Mellettem felröppent egy csapat madár, ami miatt hátraugrottam, egyenesen Michael elé.- ezek csak madarak... -nyugtatgattam magam.
-LUKE, HOL A SZARBAN VAGY!? -kiabált Michael is.- Te, láttál már ilyen horrorfilmeket, mikor egy baráti társaság egyik tagja eltűnik, és a többiek elkezdik keresni őt, és bemennek egy erdőbe, ami a temető mellett van és... -hadart.
-Mikey, fogd be! -szóltam rá ingerülten.- Amúgy meg a kérdésedre válaszolva nem, és nem is akarok olyat látni.
-Az a baj, hogy én láttam már olyat... -lépett három nagyobbat, és ugrott át egy farönköt, hogy utolérjen.- Fujj, de büdös van... -fogta be az orrát.
-Talán rothadó fa. Vagy mit tudom én. De nem is akarom megtudni, ha ez a szag nem az. LUKEEE!!  -kiáltottam el magam megint.- Hol lehet ez az eszement... -tartottam vissza hisztérikus bőgésem.
-Te, szerinted keresnek a kórházban?
-Hát, mivel hazajöttél... Várj... Egyáltalán szóltál nekik!?
-Kellett volna? -kérdezett vissza.
-IGEN. -hangsúlyoztam.- Nem hiszem el, hogy nem szóltál nekik, hogy eljössz. Tudod, milyen következményeket vonhat maga után ez a kis szökésed? Becsukhatnak a diliházba! Ez nem játék, Michael. Mi van akkor, ha kerestetnek a rendőrséggel? Habár, egy eltűnt személyt csak 48 óra után keresnek... De gy kórházi beteg esetében tuti, hogy máshogy van. Elegem van a kis magán akcióitokból. Megmondom őszintén, kibaszott sok probléma van veletek. Figyelsz te rám egyáltalán!? -fordultam vissza feldúltan.- Úristen... -néztem körbe. Michael nem volt mögöttem.- MIKEY, HOL VAGY!? -estem kétségbe. Ahogy hátráltam, neki mentem egy fának, és az elemlámpám kiesett a kezemből, majd legurult a lejtőn, ami mellett álltam.- MICHAEL CLIFFORD, NE SZÓRAKOZZ VELEM! -dobbantottam egyet, mire valami kicsi átszaladt a lábfejemen. Sikítani és toporzékolni kezdtem.
-SARAH, MERRE VAGY? -hallottam Michael hangját, majd a következő pillanatban már az arcomba világított a lámpájával. Sírva ugrottam a nyakába. Szó szerint.- Mi történt? hallottam, hogy sikítottál. -ölelt át, védelmezően.
-Valami kis izé itt rohangált... És elvesztettem a lámpám. És nem találtalak. ÉS HOL VAN LUKE!? -tört ki belőlem a zokogás.
-Ne aggódj, minden rendben lesz. Megtaláljuk. Tudom. -próbált megnyugtatni.- Hoztam még egy lámpát. Világítasz nekem, ameddig megkeresem?
-Ühüm... -másztam le a karjaiból. Átvettem a lámpát, és a táskájára irányítottam, amit letett egy fatönkre.
-Itt is van. Tessék. -adta kezembe a zseblámpát.- Visszatérve az előző témához... Ne aggódj, csak... hívott a természet. Gondoltam szólok, hogy várj meg, vagy valami, de szégyenlős vagyok. -nevetett kínosan, miközben magára vette a táskát.
-Hagyjuk is ezt a témát. -kuncogtam.- Menjünk tovább.
-Figyelj, elég sötét van, és, csak azért, hogy elkerüljük az ilyen helyzeteket... -megfogta a kezem.- menjünk így. -indult el. Kénytelen voltam belemenni, hiszen nem akarom ezt megint átélni. Nem volt leányálom...
Nem sokkal később felhívtak minket Calumék, akik nem találták Luke-ot, ahogy mi sem. Kezd az egész reménytelenné válni. De nem adhatom fel. MEG KELL KERESNEM ŐT.

***

-Ugye tudod, merre kell visszamenni? -álltam meg egy tisztáson, éjjel egykor, szorosan Michael mellett. Bevallom, félek.
-Persze. -arra, egyenesen. -mutatott észak felé.
-De hát észak-nyugat felől jöttünk. -néztem rá.- Add az iránytűt! -nyújtottam ki a kezem.
-Mi...Milyen iránytűt?
-Hát amit Calumnak adtam, hogy... Ó, basszus... -néztem fel az égre.
-Hívjuk fel őket. -vette elő a telefonját.- Ő... Van egy kis baj... -nézett fel.
-Itt van az enyém. -nyújtottam át neki a készüléket, utalva arra, hogy biztos lemerült a telefonja.
-De nincs térerő.
-Mi? -riadtam meg.- Ez most komoly? -pánikoltam.
-Nyugi, keresünk valami magas helyet, ahol van... -ragadott kézen.

15 perce bolyongunk, de sehol sincs térerő, sőt, már azt se tudjuk melyik irányból jöttünk.
-Michael, most mi lesz, -sírtam el magam.
-Kitalálunk valamit. -húzott magához.- Na, ne sírj... Látod, már a hó is elállt.
-Tudom, de...
-Te is látod AZT!? -vágott a szavamba.
-Jézusom, mit? -kérdeztem vissza. Nem szólt semmit, csak elindultunk egy sűrűbb folt felé. Meg sem mertem szólalni.
-Hát ezt. -világított egy fa ajtóra.
-Úristen...
-Menjünk be.
-Mi? Meghülyültél? -suttogtam.- Mi van, ha itt lakik valaki? Hm?
-Nagyon más választásunk nincs... Reggelre megfagyunk. Eltévedtünk, már tök kevés innivalónk van, és fél kettőre úgy sem érünk haza.
-De... Jesszus, ez olyan félelmetes. -simultam hozzá.
-Nem lesz semmi baj. Ne aggódj... -és kopogtatott az ajtón. Nem jött válasz, ezért újra próbálkozott.- HAHÓ, van itt valaki? -dörömbölt.- Látod, nincs itt senki. -pillantott rám.
-A horror filmekben ilyenkor fejezik le a szörnyek az áldozatukat. -hunytam be a szemem. Viszont a kíváncsiságom erősebb volt a félelmemnél, és meredten néztem, ahogy Mikey benyit a faházba. Kirepült 3 denevér, meg kirohant egy-két egér. Fujj. De ezeken az apró állatokon kívül nem volt bent semmi és senki, habár meglehetősen melegebb volt bent, mint kint.
-Aludjunk itt. -ajánlotta.- Reggel újult erővel tudjuk majd keresni Luke-ot, ha alszunk egy keveset.
-Biztos vagy te ebben? -világítottam körbe a házban, csak hogy meggyőződjek, tényleg nincs-e ott senki.
-Teljesen biztos. -vette le a kabátját.- Kell, hogy legyen itt valami... -tapogatózott a falon.- Á, itt is van. -izzított be egy olajlámást, aminek a gyér kis fénye megvilágította a házikó belsejét.- Ha lakott is itt valaki, akkor az már jó régen volt... -nézett körül.
A falat régi képek díszítették, néhány szárított virág, és egy öreg fakanál. Más nem volt a helységben.
-Hát, a többieket nem fogjuk elérni, de remélem, nem fognak nagyon beszarni, hogy nem vagyunk otthon. -térdelt le Mikey és vette elő a hátizsákjából a takarókat.
-Amilyen zoknik vagytok mostanában, fel sem fog nekik tűnni... -morogtam.
-Tessék? -kérdezte.
-Semmi! -ráztam a fejem.
-Holnap, világosban könnyebben rátalálunk majd Luke nyomaira. Habár, már így is ráesett a hó... -terítette le a takarókat.- Jó lesz így? -állt fel.
-Aha... -néztem elmerengve a pár, földre terített takarót.- Jobb lesz, ha minél előbb túl leszünk ezen az éjszakán. Utálok itt lenni. -rázott ki a hideg és telepedtem le a földre. Méghozzá, Luke sincs meg, és... Csak Mikey van itt. Mit meg nem adnék, hogy Luke legyen...! Miközben ezen gondolkodtam, levettem a nyirkos kabátom, meg a nadrágom. Még szerencse, hogy vettem fel cicanacit! Megmondom őszintén, kicsit feszélyez ez a helyzet... De mit is beszélek aludtunk mi már így. Nem...?
Lefeküdtem, aztán kifordultam, az ajtó felé.- Jó éjszakát, Michael.
-Neked is. -válaszolt. Matatott még valamit, aztán lefeküdt ő is.- Közelebb mehetek? Most tényleg csak egymásra hagyatkozhatunk. -vágta rá.- Így talán -bújt hozzám és karolt át-, nem fogunk annyira fázni.
-Gyere... -válaszoltam, habár, már úgy is mindegy volt. Elhelyezkedett, aztán már hallatta is elnyújtott, nyugodt szuszogását, szóval elaludt.

Biztonságot adott, olyat éreztem, mint eddig még sosem.
Mégis miről beszélek!? MI VAN VELEM...?

Tizennyolcadik

Hatalmas csörömpölésre riadtam fel.
-Luke... -kerestem magam mellett.
-Hm...? -dünnyögte.
-Hallottad ezt? -kérdeztem egy újabb hang után, miközben felültem és magam köré fontam a takarót, ezáltal lehúzva Luke-ról is.
-Mit? -kérdezett újból, fáradt és rekedt hangon.- Rohadtul fázom, add vissza...
-Hát ezt...! -mondtam már ingerültebben egy újabb hang hallatán, figyelmen kívül hagyva megjegyzését.
-Biztos csak Ash eszik. -húzta magára a takarót. És abban a pillanatban ordított fel Ashton.
-Tényleg? -néztem rá szkeptikusan.
-Bassza meg... -ült fel ő is.-El kell mondanom valamit. -nézett rám riadtan.- Lehet, késő már, de... -habozott.
-Mondd már! -csaptam a combjára türelmetlenül, mikor hallottam, ahogy Calum szobájában egy test a falhoz csapódik, majd kiabálás szűrődik át a falakon. Kivehetetlen mondatok hangzanak el.- Tartozom a dílernek.
-Mi van!? -csuklott el a hangom.- Ez tudod, mit jelent? -suttogtam ingerülten és egyben megrémülve is. Pólójánál fogva húztam fel az ágyról.
-Most mit csinálsz? -kérdezte, egy enyhe pajkossággal a hangjában.
-Megmentem a segged ettől a dílertől. -nyitottam ki a szekrényt.- Mássz be...
-Hülyéskedsz? -szaladtak fel a szemöldökei.
-Úgy nézek ki? -tettem csípőre a kezeim. Engedelmesen bemászott.- Meg se moccanj. -húztam magamhoz és csókoltam meg. Jó hosszan. Nem is értem, mi ütött belém. Hú...
-Hűha... -kerekedett ki a szeme. Rá csuktam az ajtót. Gyorsan megágyaztam az oldalán, majd magamra kaptam egy köntöst.
A kilincsre tettem a kezem. Miközben már a nappaliból hallatszott a fenyegető, kivehetetlen kiabálás, kifújtam a levegőt. Betojtam.
Szedd össze magad!
Nem először csinálok ilyet. Peti is tartozott a dílernek. Nem is egyszer.
Fejvesztve nyomtam le a kilincset. A nappaliban hirtelen csend lett.
-Fiúk, nem megbeszéltük, hogy nem X-boxozhattok éjjel? -támaszkodtam a falnak és tettem úgy, mintha még félig aludnék.
-Ó, nem is mondtátok, hogy vendégetek van. -nézett rám a fickó, a stukkerét közben Calum és Ashton felé emelve.
-Segíthetek valamiben? -kötöttem meg a köntöst, halál nyugodtan.
-Hát hogyne, bébi. -csapta a lábát a dohányzó asztalra.- Hol van Hemmings? -ordított, mire Cal, Ash és én is betojtunk. Mégjobban. -HOL VAN HEMMINGS!? -kérdezte tagoltan.
-Ma nem tölti itthon az éjszakát. -feleltem egyszerűen.
-Nem érdekel. Valakinek fizetni kell. Ha nem pénzzel, akkor az életével. -nevetett fel. Ez az ember nem normális... Calum rám nézett. Lassan és óvatosan ráztam meg a fejem.- Nézzük, nézzük, mi fájna neki jobban? Ha megkínoznám a barátait, vagy ha elvinném a csaját? -nézett rám úgy, mintha fel akarna falni. Undorító.
-Mennyivel tartozik? -kérdeztem hidegen.
-Két lepedő. -felelt a férfi. Végignézett a nappalin.- Legyen inkább négy. Ahogy elnézem, van mit a tejbe aprítani. -bólogatott elismerően.- Sőt, van egy sokkal jobb ötletem. -ragadta meg a csuklóm.- Négy lepedő, na meg, ha vissza akar téged kapni, akkor hat. -rántott magához.
-Őt hagyja ki ebből! -kiabált Ashton.
-Mert ha nem, akkor mi lesz? -nevetett ördögien, majd hozzányomta arcát a nyakamhoz. Bűzlött a piától. Fujj.
-Engedjen el! -próbáltam kitépni magamat a kezei közül.
-Hé, hé, kislány... -nevetett.- Viselkedj! -förmedt rám. -Mondjátok meg Hemmingsnek, hogy 48 órája van arra, hogy befizesse az elmaradását kamatostól, váltságdíjastól. Ha egy percet is késik, vagy szól a zsaruknak, többet nem látja ezt a szépséget. -nézett rám és szorított rá az állkapcsomra. Bepánikoltam. Nagyon. Luke nem fog tudni összeszedni annyi pénzt, ilyen rövid idő alatt.
-Vigyen engem. -állt fel Cal.
-Egy lépést se! -üvöltötte a férfi és a halántékomhoz nyomta a pisztolyát.- Gyere, szépségem, most szépen hazaviszlek, és utána azt fogod csinálni, amit mondok. -súgta a fülembe, de a csendben hasított a hangja.
-Inkább rajtam állj bosszút, ne rajta. -lépett ki Luke a fal takarásából.
-Luke, ne... -ráztam riadtan a fejemet.
-Azt mondtad, nincs itthon! -markolt a hajamba.
-Hagyd békén! -kiabált Luke is.
-Kussolsz! -hadonászott felé a pisztollyal.
Ash felpattant, ahogy Calum is.
-Marad mindenki a helyén! -próbálta a fickó a kezében tartani a dolgokat. Nem ment.- MINDENKI, vagy a lány meghal! -szorította a nyakamhoz a stukkerét. Újra. A fiúk megtorpantak.
-Egyezzünk meg. -indult felénk Luke felemelt kezekkel.- Fizetek. Csak engedd el.
-Most kell a pénz! -kiabált a férfi.
-Most nem tudom odaadni. -egyre közelebb és közelebb ért hozzánk.
-Akkor elviszem magammal. -jelentette be, és mint egy tárgyat, vonszolt magával a bejárati ajtó felé.
-NEM VIHETED EL! -üvöltötte Luke, miközben gyorsította felénk a lépéseit.
Egy örökkévalóságnak tűnt az egész. Luke szinte rohant felénk. Calum próbálta értesíteni a rendőröket, Ash meg takarta saját magával. A férfi felemelte a pisztolyt. Egyenesen Luke-ra célzott.
Összeszorítottam a fogam.
Luke ordított, mögülem egy tompa puffanást hallottam, a fickó meghúzta a ravaszt, majd magával rántott a földre.
Hosszú csend.
-Aztakurva'... -szólalt meg Cal, a telefont a füléhez szorítva.
-Sarah... -segített fel valaki, aki igen ismerős hangot birtokolt. Valószínűleg beüthettem a fejem, mert mikor lábra álltam, kicsit homályos volt a 'látkép'.- Jól vagy? -fordított maga felé.
-Te meg hogy kerülsz ide? -döbbentem le Mikey látványától. Válaszát meg sem várva átöleltem, mire kiejtette a kezéből a vas kuka fedőt, ami csörömpöléssel esett a földre. Ő is így tett.- Köszönöm. -duruzsoltam as fülébe
Luke sokkolódva ült le a kanapéra.
-Megmentetted az életünket. -toltam el magamtól a fiút, hogy az arcára tudjak nézni.
-Köszi... -suttogta Luke, majd bement a szobámba.
-Menj utána. -engedett el Michael, és nézett le a földön eszméletlenül fekvő férfire. Ashton mellénk lépett, elrúgta a díler kezéből a pisztolyt, majd rám emelte tekintetét.
-Jól vagy? -kérdezte. Bólintottam.
-Ti? -kérdeztem én is. Szintén bólintott.
-Mindjárt itt lesznek a rendőrök. -szólt Calum is.- Felhívom a mentőket. Nagyot estél.
-Semmi szükségem mentőre. Jól vagyok. -ráztam meg a fejem. Habár szédülök, de nem akarom, hogy körülöttem ugráljanak, mert ennek fordítva kéne lennie...- Megnézem Luke-ot. -indultam el a szoba felé.
Kopogtam. Nem jött válasz, ezért benyitottam. Luke az ágy szélén ült, arcát a tenyerébe temetve.
-Hé, Luke... -szóltam, szinte már suttogva. Leültem mellé, aztán átvetettem karjait a vállán. Nem beszélt. Fejét az ölembe ejtette és megeredtek a könnyei.
-Ne haragudj... -nyögte ki.
-Nem történt semmi baj. -simogattam a haját.- Nem a te hibád. -előztem meg a válasszal következő mondatát.

***

Utána nem tudtunk aludni. egyikünk sem.
Luke egész nap a szobájában volt. Nem engedett be senkit. Még engem sem.
-Hm? -lökött lábon Cal, a kanapén ülve.
-Tessék? -kaptam fel a fejem.
-Szóval láttad azt a filmet? -mosolygott rám.
-Ne haragudj, de melyik filmet? -sütöttem le a szemem. Ashton oldalba bökte Calt, majd aprót rázott a fején.
-Sarah, ha rosszul vagy, szólj, és... -kezdte, de a szavába vágtam:
-Nem vagyok rosszul. Nekem semmi bajom. Csak... Aggódom. -néztem Luke szobája felé.
-Minden rendben lesz. -próbált megnyugtatni Michael.
-De ha te nem jössz, most nagyon nagy baj lett volna. -lábadtak könnybe a szemeim.-
-Hát ja, így olcsón megúsztuk. Csak a tetőt kell helyre hozni. -helyeselt Cal. Egyszerre néztünk fel a plafonra, amibe belefúródott a golyó.
-Plafonnak hívják. -javította ki Ash, mire muszáj volt nevetnem. - Te végül is hogy kerültél ide? -fordította fejét Michael felé.
-Hát ö... -kezdte a srác.- Nem bírtam már ott lenni. Úgyhogy mikor már egy ideje nem jött se a doki, se a nővér, úgy döntöttem, lelépek.
-De hát nem sokára hazajöhettél volna. -tájékoztattam.
-Tudom, de... Nem bírtam már várni addig. -mosolygott rám nézve.
-Azt hiszem, mindent értek. -zárta le a témát Ashton.- Rendelünk pizzát? -nyúlt a telefonjához.
Miután mindenki leadta a rendelését, és várakozás képpen a fiúk X-Boxozni kezdtek, úgy döntöttem, teszek még egy próbát.
-Luke... -kopogtam az ajtón. Semmi.- Kérlek, engedj be... -kopogtattam, még mindig. Az ajtó alatt süvített ki a jéghideg szél.- LUKE!! -ütöttem a tenyeremmel a szobaajtót, már igen nagyon felzaklatva, erre persze a fiúk is felfigyeltek.
-Haver... -kopogtatott Ashton.- Aggódunk érted. Legalább mondj valamit! -ütötte a minket és Luke-ot elválasztó tárgyat.
-Van egy ötletem. -szólt Mikey és kotorászni kezdett a zsebében. Nem telt el két perc, egy kulcscsomóval a kezében jött vissza hozzánk.- Itt is van. -szerelte le a kulcs karikáról a kulcsot és adta a kezembe.
Köszönetképpen bólintottam, majd rögtön a zárra koncentráltam.
Kattant a zár, és belöktem az ajtót.
-Édes Istenem... -borzongott meg Calum.