Luke megfogta a kezem. Lesokkolódva hagytam neki. Egész közel volt, mikor megszólalt:
-Sarah, ki kellene mosni a ruháim. -suttogta, immár nyitott szemekkel.
-Jó... -rebbentem el tőle.- Szedd össze a szennyest, és kimosom őket. -álltam fel, és fordultam el, hogy ne lássa, mennyire hülye arcot vágok.
Ameddig betettem a mosógépbe Luke (nagyrészt sötét) ruháit, addig ő keresztbefont karokkal és elégedett mosollyal figyelt.
-Kész. -álltam fel.
-Na végre... -kapta el mindkét kezem.- Azt hittem, soha nem végzel. -lökött a falnak, csak éppen a polcot nem vette figyelembe, így beütöttem a hátam.
Nem baj, annyira lefagytam, hogy akkor nem is fájt. Nagyon közel volt, ajkainkat egy-két centi választotta el egymástól, de nem csinált semmit. Elengedte a kezeim, de testtartása ugyanaz maradt.
Éppen szóra nyitottam volna a szám, mikor Luke fülsüketítően hangos telefonja megcsendült.
-Háló... -vette fel a telefont, mielőtt megköszörülte a torkát.- Most nem tudok... Mert nem is érdekel... -elfordult, és magyarázni kezdett valami olyasmit, hogy nincs kedve visszamenni a stúdióba, meg ilyesmi, úgyhogy inkább úgy döntöttem, hogy szép csendben kikerülöm Lükét, és eltűnök a mosókonyhából. Nem valami nyugodt arccal mentem a szobám felé, de nem tudtam elkerülni, hogy bármelyik fiúval összetalálkozzak, Ashton konkrétan fellökött.
-Ne haragudj, már megint elütöttelek... -kapott el, nehogy hasra essek. Pontosabban hátra. Mindegy!
-Semmi baj. -mosolyogtam erőtlenül.
-Valami gond van? -halkult el.
-Nincs, csak fáradt vagyok. -ráztam a fejem és indultam tovább.
-Sarah, fiú vagyok, nem hülye. -mondta megvetően, és húzott vissza a derekamnál fogva magához.
-Áu! -szisszentem fel.
-Mit csináltam már megint? -emelte a két kezét a feje mellé.
-Semmit, Ashton. Tényleg... -nyúltam a fájó ponthoz.- Megütöttem, mikor elestem munkából hazafelé... -füllentettem.
-Azt mondta a doki, hogy csodával határos módon egy karcolás se lett rajtad. -nevetett lekezelően. Ezt a kört ő nyerte.
-Nekem mostmár tényleg mennem kell. Szia! -gyorsítottam a lépteim a szobám felé.
-Megkérdezheted az exeim, mennyire kitartó vagyok. -nevetett fel és jött utánam.
-Azért az EXEID. Igaz?
-Én a hosszú kapcsolatokat csípem. Tehetek én arról, hogy ők nem akartak tartós kapcsolatot? -tárta szét a karjait, miközben végigmentünk a folyosón.
-Köszi, hogy elkísértél. -próbáltam lerázni.
-Nincs mit. -nyitotta ki a szobám ajtaját.
Maga után csukta csak be az ajtót.
-Te nagyon kitartó vagy. -ráztam a fejem.
-Nagyon. Úgyhogy ne nehezítsük meg egymás dolgát. Ki vele! Mi történt? -ült le az asztalhoz.
-Beütöttem az oldalam. Ennyi.
-Valamit nem akarsz elmondani... -szólt egy hosszabb töprengés után.- Pedig nekem mindent elmondhatsz. -mosolygott kedvesen.
-Köszi... -nyögtem ki végül.
-Na megyek, látom, készülsz valahová. -nézett a ruhára, ami az ágyamra volt fektetve.- Szia! -csukta be az ajtót.
-Szia! -köszöntem én is.
-Sarah, ki kellene mosni a ruháim. -suttogta, immár nyitott szemekkel.
-Jó... -rebbentem el tőle.- Szedd össze a szennyest, és kimosom őket. -álltam fel, és fordultam el, hogy ne lássa, mennyire hülye arcot vágok.
Ameddig betettem a mosógépbe Luke (nagyrészt sötét) ruháit, addig ő keresztbefont karokkal és elégedett mosollyal figyelt.
-Kész. -álltam fel.
-Na végre... -kapta el mindkét kezem.- Azt hittem, soha nem végzel. -lökött a falnak, csak éppen a polcot nem vette figyelembe, így beütöttem a hátam.
Nem baj, annyira lefagytam, hogy akkor nem is fájt. Nagyon közel volt, ajkainkat egy-két centi választotta el egymástól, de nem csinált semmit. Elengedte a kezeim, de testtartása ugyanaz maradt.
Éppen szóra nyitottam volna a szám, mikor Luke fülsüketítően hangos telefonja megcsendült.
-Háló... -vette fel a telefont, mielőtt megköszörülte a torkát.- Most nem tudok... Mert nem is érdekel... -elfordult, és magyarázni kezdett valami olyasmit, hogy nincs kedve visszamenni a stúdióba, meg ilyesmi, úgyhogy inkább úgy döntöttem, hogy szép csendben kikerülöm Lükét, és eltűnök a mosókonyhából. Nem valami nyugodt arccal mentem a szobám felé, de nem tudtam elkerülni, hogy bármelyik fiúval összetalálkozzak, Ashton konkrétan fellökött.
-Ne haragudj, már megint elütöttelek... -kapott el, nehogy hasra essek. Pontosabban hátra. Mindegy!
-Semmi baj. -mosolyogtam erőtlenül.
-Valami gond van? -halkult el.
-Nincs, csak fáradt vagyok. -ráztam a fejem és indultam tovább.
-Sarah, fiú vagyok, nem hülye. -mondta megvetően, és húzott vissza a derekamnál fogva magához.
-Áu! -szisszentem fel.
-Mit csináltam már megint? -emelte a két kezét a feje mellé.
-Semmit, Ashton. Tényleg... -nyúltam a fájó ponthoz.- Megütöttem, mikor elestem munkából hazafelé... -füllentettem.
-Azt mondta a doki, hogy csodával határos módon egy karcolás se lett rajtad. -nevetett lekezelően. Ezt a kört ő nyerte.
-Nekem mostmár tényleg mennem kell. Szia! -gyorsítottam a lépteim a szobám felé.
-Megkérdezheted az exeim, mennyire kitartó vagyok. -nevetett fel és jött utánam.
-Azért az EXEID. Igaz?
-Én a hosszú kapcsolatokat csípem. Tehetek én arról, hogy ők nem akartak tartós kapcsolatot? -tárta szét a karjait, miközben végigmentünk a folyosón.
-Köszi, hogy elkísértél. -próbáltam lerázni.
-Nincs mit. -nyitotta ki a szobám ajtaját.
Maga után csukta csak be az ajtót.
-Te nagyon kitartó vagy. -ráztam a fejem.
-Nagyon. Úgyhogy ne nehezítsük meg egymás dolgát. Ki vele! Mi történt? -ült le az asztalhoz.
-Beütöttem az oldalam. Ennyi.
-Valamit nem akarsz elmondani... -szólt egy hosszabb töprengés után.- Pedig nekem mindent elmondhatsz. -mosolygott kedvesen.
-Köszi... -nyögtem ki végül.
-Na megyek, látom, készülsz valahová. -nézett a ruhára, ami az ágyamra volt fektetve.- Szia! -csukta be az ajtót.
-Szia! -köszöntem én is.
-Még nem végeztünk ezzel. -nézett vissza a küszöbről.
***
Fél hét, és Luke még sehol.
Ideje lenne végre előkerülnie. Mindegy, lehet, elfelejtette. Szétszórtnak tűnik.
Megnézem, hogy a szobájában van-e.
-Luke... -kopogtam. Nem jött válasz, pedig hallottam, hogy bent van.- Hahó... Elaludtál? -nevettem halkan.
Résnyire nyitotta ki az ajtót.
-Sarah, most nem alkalmas...
-Rosszul vagy? -kérdeztem gondoskodóan.
-Nem, éppen ellenkezőleg, csak... -kibújt a kis résen. Derekára törölközőt kötött, haja vizes volt, vállain folytak le a vízcseppek. Hű, Lüke jól néz ki...
-Csak? -követtem a szememmel egy vízcseppet a nyakán.
-Van itt egy lány, aki nagyon bejön. -folytatta. Akaratlanul is elmosolyodtam.- Szeretnék vele tölteni egy kis időt, ha érted, mire gondolok... -döntötte el oldalra a fejét. Azt hiszem, elpirultam.
Éppen mondtam volna, hogy nekem ez túl gyors, mikor kinyitódott Luke ajtaja.
-Szívem, mikor jössz már? -kérdezte egy türelmetlen NŐI hang.
-Szívem!? -döbbentem le.
-Ki ez a csaj? -nyitotta ki teljesen az ajtót a nő, és mért végig egy fintorral az arcán.
-Ő a házvezető... lány. -magyarázott Luke.
-Ja igen, már meséltél róla. Ő a csicskátok! -nevetett a csaj.
-Csicska? -nevettem én is, sértődötten, miközben én is végignéztem a nőcin. Magas, hosszú, barna hajú. Nameg, mindene megvan, ami egy pasinak kellhet. Rajta is csak egy törölköző volt. Gondolom, Luke róla beszélt. Én éppen megzavartam valamit...
-Menj vissza, szívem, mindjárt megyek én is. -mosolygott Luke a nőre.
-De siess! -szólt csábosan 'Luke szíve' , és látványosan, szenvedélyesen és túl jól is, megcsókolta Luke-ot.- Ezt itt hagyom nálad... -adta a fiú kezébe a törölközőt, ami az imént még rajta volt, aztán visszasétált a szobába.
Luke hosszasan nézett utána. Közben a könnyeimmel küzködtem.
-Nem úgy volt, hogy ma moziba megyünk? -kérdeztem alig hallhatóan, és meredtem a cipőmre.
-Basszus, tényleg! -csapott a homlokára.- Itt vannak a jegyek. -adta a kezembe a két jegyet, amik a levetett ruhái alatt, az íróasztalán voltak.- Menj el valakivel. -mosolygott.- De ha gondolod, holnap este ráérek. Csinálhatnánk valamit...
-Nem kösz, én sajnos holnap nem érek rá. -próbáltam normális hangot kipréselni magamból.
-Hát jó. Érezd jól magad! Vissza kell mennem.
-Oké, szia, Luke. -néztem még mindig a cipőmet.
-Szia. -a kezem után nyúlt, de észrevétlenül, mintha nem direkt csinálnám, elrántottam a kezem. Szó nélkül visszament a szobájába. Még hallottam, ahogy a nő kinevet, aztán nekiesik Luke-nak.
Ahogy beléptem a lakosztályomba, potyogni kezdtek a könnyeim. Nem tudom, miért, de nagyon rosszul esett, amit Luke csinált.
A felismerés hidegzuhanyként ért (hagjyuk már a zuhanyt! ).
Szeretem Lükét...
Ideje lenne végre előkerülnie. Mindegy, lehet, elfelejtette. Szétszórtnak tűnik.
Megnézem, hogy a szobájában van-e.
-Luke... -kopogtam. Nem jött válasz, pedig hallottam, hogy bent van.- Hahó... Elaludtál? -nevettem halkan.
Résnyire nyitotta ki az ajtót.
-Sarah, most nem alkalmas...
-Rosszul vagy? -kérdeztem gondoskodóan.
-Nem, éppen ellenkezőleg, csak... -kibújt a kis résen. Derekára törölközőt kötött, haja vizes volt, vállain folytak le a vízcseppek. Hű, Lüke jól néz ki...
-Csak? -követtem a szememmel egy vízcseppet a nyakán.
-Van itt egy lány, aki nagyon bejön. -folytatta. Akaratlanul is elmosolyodtam.- Szeretnék vele tölteni egy kis időt, ha érted, mire gondolok... -döntötte el oldalra a fejét. Azt hiszem, elpirultam.
Éppen mondtam volna, hogy nekem ez túl gyors, mikor kinyitódott Luke ajtaja.
-Szívem, mikor jössz már? -kérdezte egy türelmetlen NŐI hang.
-Szívem!? -döbbentem le.
-Ki ez a csaj? -nyitotta ki teljesen az ajtót a nő, és mért végig egy fintorral az arcán.
-Ő a házvezető... lány. -magyarázott Luke.
-Ja igen, már meséltél róla. Ő a csicskátok! -nevetett a csaj.
-Csicska? -nevettem én is, sértődötten, miközben én is végignéztem a nőcin. Magas, hosszú, barna hajú. Nameg, mindene megvan, ami egy pasinak kellhet. Rajta is csak egy törölköző volt. Gondolom, Luke róla beszélt. Én éppen megzavartam valamit...
-Menj vissza, szívem, mindjárt megyek én is. -mosolygott Luke a nőre.
-De siess! -szólt csábosan 'Luke szíve' , és látványosan, szenvedélyesen és túl jól is, megcsókolta Luke-ot.- Ezt itt hagyom nálad... -adta a fiú kezébe a törölközőt, ami az imént még rajta volt, aztán visszasétált a szobába.
Luke hosszasan nézett utána. Közben a könnyeimmel küzködtem.
-Nem úgy volt, hogy ma moziba megyünk? -kérdeztem alig hallhatóan, és meredtem a cipőmre.
-Basszus, tényleg! -csapott a homlokára.- Itt vannak a jegyek. -adta a kezembe a két jegyet, amik a levetett ruhái alatt, az íróasztalán voltak.- Menj el valakivel. -mosolygott.- De ha gondolod, holnap este ráérek. Csinálhatnánk valamit...
-Nem kösz, én sajnos holnap nem érek rá. -próbáltam normális hangot kipréselni magamból.
-Hát jó. Érezd jól magad! Vissza kell mennem.
-Oké, szia, Luke. -néztem még mindig a cipőmet.
-Szia. -a kezem után nyúlt, de észrevétlenül, mintha nem direkt csinálnám, elrántottam a kezem. Szó nélkül visszament a szobájába. Még hallottam, ahogy a nő kinevet, aztán nekiesik Luke-nak.
Ahogy beléptem a lakosztályomba, potyogni kezdtek a könnyeim. Nem tudom, miért, de nagyon rosszul esett, amit Luke csinált.
A felismerés hidegzuhanyként ért (hagjyuk már a zuhanyt! ).
Szeretem Lükét...
***
-Sarah! -kopogtak az ajtómon. Elaludtam. Szuper.- Hallod? Nyisd ki! Fontos lenne!
-Gyere be. -ültem fel, és dörzsöltem a szemeim.
-Szia! -nyitott be Mikey.- Felébresztettelek?
-Amúgy sem akartam aludni. -kentem el véletlenül a szempillaspirálom.
-Te sírtál? -komorodott el Michael arca.
-Nem... -ásítottam.- csak nem szabadott volna elaludnom.
-Keresem az összefüggést, de... valahogy úgy érzem, nincs. -ült le mellém. Nem szóltam. Rá sem néztem.- Valaki megbántott. Igaz? -fürkészte az arcom. Megráztam a fejem.- Szerintem, menj, és szedd magadról le ezt az ízét, nehogy bajod legyen tőle! -törölte le a fekete festéket az arcomról.
-Nem lesz tőle bajom. -mosolyogtam a tudatlanságán. Habár, fiú. Honnan kellene ezt tudnia?
A tükörből a meggyötört fejem és kisírt szemeim néztem vissza rám. Michael tényleg azt hihette, hogy bajom lett az elkenődött festéktől...
-Amúgy, miért jöttél? -léptem ki a fürdőszobából, most már festék nélkül.
-Csak úgy. Kíváncsi voltam, itthon vagy-e. Meg azért is, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved elmenni valahová. -jelentette ki, miközben vizet forralt.
-Minek forralsz vizet?
-Teának. Attól jobb kedved lesz. -mosolygott rám, mire nekem is mosolyognom kellett.-Jó a nadrágod!
-Ó, a tiéd is! -mosolyodtam el. Az ő gatyája is ki van szaggatva. Menő. -Ha megittuk a teát, visszajössz velem az egyik üzletbe? Vissza kell vinnem a ruhám.
-Gyere be. -ültem fel, és dörzsöltem a szemeim.
-Szia! -nyitott be Mikey.- Felébresztettelek?
-Amúgy sem akartam aludni. -kentem el véletlenül a szempillaspirálom.
-Te sírtál? -komorodott el Michael arca.
-Nem... -ásítottam.- csak nem szabadott volna elaludnom.
-Keresem az összefüggést, de... valahogy úgy érzem, nincs. -ült le mellém. Nem szóltam. Rá sem néztem.- Valaki megbántott. Igaz? -fürkészte az arcom. Megráztam a fejem.- Szerintem, menj, és szedd magadról le ezt az ízét, nehogy bajod legyen tőle! -törölte le a fekete festéket az arcomról.
-Nem lesz tőle bajom. -mosolyogtam a tudatlanságán. Habár, fiú. Honnan kellene ezt tudnia?
A tükörből a meggyötört fejem és kisírt szemeim néztem vissza rám. Michael tényleg azt hihette, hogy bajom lett az elkenődött festéktől...
-Amúgy, miért jöttél? -léptem ki a fürdőszobából, most már festék nélkül.
-Csak úgy. Kíváncsi voltam, itthon vagy-e. Meg azért is, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved elmenni valahová. -jelentette ki, miközben vizet forralt.
-Minek forralsz vizet?
-Teának. Attól jobb kedved lesz. -mosolygott rám, mire nekem is mosolyognom kellett.-Jó a nadrágod!
-Ó, a tiéd is! -mosolyodtam el. Az ő gatyája is ki van szaggatva. Menő. -Ha megittuk a teát, visszajössz velem az egyik üzletbe? Vissza kell vinnem a ruhám.
-Persze. -bólintott.- Nem lett jó?
-De, csak... Rájöttem, hogy ez nem az én stílusom.
-Nagyonis a te stílusod. -nevetett.
-Akkor is vissza viszem. -ültem le az asztal mellé.-Úgy érzem, nem való többet nekem ez a fura, kislányos...
-Milyen kislányosról beszélsz? -vágott a szavamba.- Ezt hívják cukinak. -mosolygott újra.
-Váltanom kell. -jelentettem ki. Luke biztos ezért nem vesz komolyan.
-Hát jó. Ahogy gondolod. -tett le elém egy csészét.- Minden oké? -kérdezte egy hosszabb szünet után.
-Aha...
-Sarah, ne akarj átverni! -komorodott el az arca mégjobban.- Megbántott Luke. Igaz? -kérdezte megint. A könnyeimmel küzdve bólogattam.- Na gyere ide. -lágyult el a hangja, és ölelt magához, mire nem bírtam tovább, és kitört belőlem a sírás.- Beszéljek vele?
-Ne! -vágtam rá.- Ő ezt nem tudhatja...
-Pedig végre szembenézne a tetteivel.
-Ne mondd el neki, kérlek. Én csak a házvezetőtök vagyok, nem lényeges, hogy mit gondolok, vagy érzek.
-Ez nem ìgy van. Te nem CSAK egy házvezető vagy.
-Hanem a bébiszitteretek is. -nevettem fel.
-Mondhatjuk így is. -nézte, ahogy nevetek.- De egy házvezető bébiszitterrel csinálnék ilyet? -mosolygott sunyin, és kezdte csikizni az oldalam.
-Nee, Mikey!! -nevettem. Nem hagyta abba folytatta.- Te akartad! -csikiztem én is, mire ő is hahotázni kezdett. Már a padlón csiklandoztuk egymást, mikor elkapta a két csuklóm, és maga alá gyűrt. Hallgatott, de én még mindig nevettem.
-Feladom, győztél. -kapta el a fejét. Azt hiszem, teljesen elvörösödött...
Nem sokkal később az utcán sétáltunk, a ruhaüzlet felé.
-Mit csináljunk, ezután? -kérdezte, mikor beléptünk a puccos és drága üzletbe.
-Van ma estére két mozijegyem. Úgy volt, Luke-al megyünk, de idő közben meggondolta magát.
-Melyik vetítésre szól?
-Fogalmam sincs. Ő vette. -vontam vállat keserűen.
-Nem veszel helyette semmit? -terelte a szót, a kicserélendő ruhára utalva.
-Most nem. Semmi kedvem vásárolni.
-Ne kéresd magad! Tudom, hogy akarod. -nézett rám féloldalasan.
-Mikey, ennek most nincs itt az ideje. Nem ezért jöttünk.
-Fizetek majd én. -ajánlotta fel.- Válassz valamit!
-Nem, majd én fizetek.
-Válassz valamit! -ismételte magát fejrázva és mosolyogva.
-Hát jó... -adtam be a derekam. Végül egy bordó masnit választottam, amit bele is tettem a hajamba, miután Michael kifizette.
Mikor Mikey rám nézett, felnevetett.
-Mi van? -mosolyogtam.
-Semmi. -nézett még mindig.
-Megijesztesz, hogy így bámulsz. -mondtam, mikor kiléptünk az üzletből.
-Ne haragudj... -takarta el a szemeit. Ennek 'hatására' nekiment egy oszlopnak.
-Jézusom, Mike, jól vagy? -próbáltam visszafogni a nevetésem.
-Szóval ilyen érzésed volt, mikor agyrázkódást kaptál. -dörzsölte a homlokát.
-Nem, ez biztos súlyosabb, a puffanás hangjának erősségéből ítélve. -poénkodtam.
-Nagyapám azt mondaná, hogy ami nincs, az nem tud meglöttyenni. -merengett a távolba vigyorogva. Én meg felnevettem.
-A nagypapád biztos jófej.
-Mikor az öreg megtudta, hogy egy punk-rock bandában játszom, és lila a hajam, kitagadott. -röhögött.
-Ti!? Punk-rock!? -kacagtam.
-Aha. -helyeselt.
-Hát, nem is tudom... Calumot elnézve, ahogy reggel a pólójáról le akarta enni a porcukrot ti max balettkarban játszhattok.
-Ez gonosz volt! -nevetett.- Egyáltalán, hallottad már valaha is valamelyik számunkat?
-Nem hiszem...
-Ezen könnyen segíthetünk. -húzta el a száját. Megköszörülte a torkát és énekelni kezdett:
,,What was I thinking?
Everyone sees it
It's not a secret
That I'm just a reject
Sick of the system
Don't wanna hear it
It's not a secret
That I'm just a reject... "
-Hallhattad már a rádióban. -nézett rám.
-Igen, tényleg ismerős. -bólintottam.- Szuper hangod van. -tettem hozzá.
-Kössz. -vigyorgott.- Hol van errefelé a mozi? -állt meg a járda közepén, és nézett körbe.
-Megmutatom, gyere! -húztam a fő utca irányába.
A moziban:
-Vegyünk gumicukrot is!! -csillogott Michael szeme, miközben teli merte a gumicukros zacskóját.
-Nem lesz az sok? -nevettem ki.
-Még kevés is lesz. -kacsintott.-Siessünk! -motyogta teli szájjal.- Mindjárt kezdődik a film.
Leültünk a helyünkre.
-Ez a csomó csókolózó pár az agyamra megy. -forgatta a szemeit.
-Ne nézz oda. -suttogtam nevetve.
A film már vagy 10 perce ment, mikor közelebb hajolt, és a fülembe súgta:
-Mondanom kell valamit...
-Megmutatom, gyere! -húztam a fő utca irányába.
A moziban:
-Vegyünk gumicukrot is!! -csillogott Michael szeme, miközben teli merte a gumicukros zacskóját.
-Nem lesz az sok? -nevettem ki.
-Még kevés is lesz. -kacsintott.-Siessünk! -motyogta teli szájjal.- Mindjárt kezdődik a film.
Leültünk a helyünkre.
-Ez a csomó csókolózó pár az agyamra megy. -forgatta a szemeit.
-Ne nézz oda. -suttogtam nevetve.
A film már vagy 10 perce ment, mikor közelebb hajolt, és a fülembe súgta:
-Mondanom kell valamit...
