Hatodik

-Mi?  Én?  -nevettem zavartan.
-Sarah, ha Luke fel fog kelni valaki miatt, akkor az csak te lehetsz. -suttogta Ash a fülembe.
-Én?  -kérdeztem megint,  miközben átfutott egy gyors mosoly az arcomon, amit magam sem értettem.
-Menj be!  -noszogatott Calum. 
-Hát jó...  -nyúltam a kilincshez.
A szobában Luke összekuporodva és betakarva szunyált az ágyon.  Ash ránk csukta az ajtót,  így ketten maradtunk.  Luke és én. 

Őszintén,  halvány lila gőzöm sem volt,  hogy hogyan ébresszem fel,  mert még sosem csináltam ilyesmit... 
-Luke...  -ültem le az ágy szélére.- Ébresztő!  Hasadra süt a nap!  -takartam ki. 
-Neee...  -húzta vissza magára a takarót.
-Gyere,  kelj fel!  Csinálok valami kaját.
-Sarah...  -motyogta.
-Tessék?  -kérdeztem vissza,  miközben a vállához értem,  hogy ki tudjam takarni.  Újra. 
Nem szólt semmit,  egészen addig azt hittem hogy, visszaaludt, ameddig nem döntött maga mellé, és nem húzott magához egész közel.
-Most mi a fenét csinálsz?  -kérdeztem halkan.  Nem voltam rá mérges,  csak egyszerűen lefagytam.  Kész. 
-Ne mondd,  hogy nem tetszik...  -mosolygott csukott szemekkel,  majd sokkal közelebb csúszott. 
15 perccel később már én is lehunytam a szemem,  és hagytam, hogy átöleljen.  A hajamba túrt, kezét végigvezette a hátamon. Még mindig nem beszéltünk. De,  Luke baromi hangosan szuszogott.  Lehet, ezt mások idegesítőnek tartanak, engem viszont kifejezetten megnyugtatott...
Nagyon furcsa érzésem volt, olyan, amilyet még soha sem éreztem... 
Kopogtak, amit akkor fel sem fogtam, aztán Calum benyitott a szobába.
-Hű, hát izé...  Bocs...  -habogott.  Azonnal felpattantam Luke mellől.
-Mostmár kelj fel!  -parancsoltam a fetrengő fiúra.- Hol a mosdó? -pillantottam Calumra,  aki még mindig a küszöbön állt.
-A folyosó végén, amúgy,  Luke fürdőszobája ott van...  -mutatott egy ajtóra a szobán belül.
-Kösz. -takartam el az arcom, hogy ne lássa,  teljesen elpirultam...  :(
Berohantam a mosdóba,  és próbáltam rendbe hozni az összekócolódott hajam. 
Mikor kimentem a konyhába, csak Mikey, Ash és Calum voltak ott.
-Mindig ilyen fáradt?  -kérdeztem gyorsan,  nehogy Calum szóvá tegye,  amit az előbb látott. 
-Nem,  csak tegnap éjjel elég későn ért haza.  Asszem' valami csajnál volt...  -magyarázta Ash. Mi?  Csajnál?  Ma meg engem akar felszedni!?  Milyen egy bunkó!
-Sarah,  minden oké?  -integetett a szemem előtt Michael.
-Igen.  Azt hiszen...  -mondtam bizonytalanul. 
-Megmutatom a szobád.  Gyere!  -vigyorgott Ashton.  Engedelmesen követtem.  Egy hosszú folyosón mentünk végig, onnan egy szobába értünk be,  ahol volt egy nagy,  fehér ajtó előtt álltunk meg.- Még nem rendeztük be teljesen,  gondoltuk, majd te berendezed úgy,  ahogy szeretnéd. -nyitotta ki előttem az ajtót. 

-Ez...  Szuper...  -makogtam.
-Reméltem, hogy tetszik.  Na meg,  a fiúk is...  -esett zavarba.- Ma még nem kell dolgoznod, maradj nyugodtan itt,  érezd magad otthon és pihend ki magad.  Csak egy jó tanács...  Szükséged lesz minden energiádra... 
-Hát jó...  Holnap megtudom,  milyen is rátok vigyázni! -nevettem fel. 
-Ha kell valami, szólj!  -mondta biztatóan,  majd egyedül hagyott. 
Meglepő módon, a táskám, amiben a cuccaimat hoztam már itt volt.
Igazából, ez a külön szoba dolog olyan, mintha egy külön házam lenne...  Saját fürdőszoba, saját konyha, saját nappali...  Olyan dolgok, amikről pár nappal ezelőtt álmodni sem mertem. 

Miközben kipakoltam, Luke-on gondolkodtam.  Nem értem.  Csak tudnám, miért zavar ennyire!
-Bejöhetek?  -nyitott valaki be a szobába.  Valószínűleg,  már egy ideje kopoghatott...
-Persze!  -fordultam a hang felé.- Szia...
-Szia.  -mosolygott Luke.  Emlegetett szamár...- Látom,  tetszik a szoba. -nézett körbe.  Azonnal felfedezte a változásokat. Akkor is,  ha csak egy-egy kép volt az íróasztalon,  vagy egy új párna az ágyon. 
-Nagyon tetszik. -bólogattam, miközben igyekeztem feltenni a szekrény tetejére az üres táskám.
-Várj,  segítek!  -nevetett és lépett mellém. Könnyedén elérte a szekrény tetejét.  Persze,  hisz' tök magas!- Láttad már a konyhát? -indult a konyha felé. 

-Aha. Szép nagy... 

-Kérsz egy teát?  -matatott.

-Kérek.  -ültem le az étkező asztalhoz, amitől Luke kábé 2-3 méterre sertepertélt. 

-Figyelj, bocs amiatt, ami az előbb történt. -szólalt meg hirtelen.

-Tegnap éjjel tényleg egy lánynál voltál? 

-Nem,  dehogy!  -rázta a fejét.- Tegnap éjjel  bulizni voltam.  Hogy felszedjem a csajt.  De sajnos nem találtam meg.  Otthon volt. -nézett rám. 

-Azért, jó volt a buli? 

-Elment. Voltam már jobb helyen is. -vont vállat.- Hagytad,  hogy letámadjalak.  -jelentette ki, vagy 10 perc gondolkodás után, mikor már a forró teánkat ittuk. 

-Nem csináltál semmi rosszat... 

-Nem úgy értem. 

-Hát hogy?  

-Teljesen kikészítesz.  -eredtek meg a szavai.- Majdnem...  Megcsókoltalak.  -vallotta be. 

-Miért nem tetted meg?  -kérdeztem gonoszul.  

-Mert nem akartad.  Most is megtenném,  de te most sem akarod.  -dőlt hátra. 

-Ez nem miattad van,  csak egyszerűen még... Sosem csókolóztam.  És ez tök ciki.  És azt sem tudom,  miért mondom most ezt el neked! -mondtam ki a gondolataimat.- Tiszta ciki... 

-Nem dehogy!  -nevetett kedvesen.- Nincs kedved mesélni magadról? 

Hosszas mesélésbe kezdtem, elmondtam Luke-nak, azt, amit Mikey-nak is,  vagyis, hogy mindig is tipikus lúzer voltam,  a humán tantárgyak mentek jól,  és részletesen elmeséltem, mi történt anyával és apával,  ugyanis, Luke rákérdezett...  

-Erről nehéz beszélned.  Ne haragudj...  -mondta halkan, amikor meglátta az első könnycsepjeim. 

-Már  nem annyira...  Csak néha nagyon rossz....

-Minden rendben lesz. Ne aggódj!  Helyre fog jönni az életed.  Meg, gondoskodunk Peetről is!  -ölelt magához. 

-Köszönöm.  -néztem fel a szemeibe.  Hű...  Meredten néztem az arcát. 

-Öm...  -pattant fel hirtelen.- Nekem most mennem kell.  Késésben vagyok a...  Onnan.  Szia!  -rohant ki a szobámból.  

Úgy játszik, mint én.  Okos... De én okosabb vagyok nála!  :D Egyenlőre még nem. Nem igazán tudom, mit is érzek Luke iránt,  akit az utóbbi eset után  inkább Lükének neveznék.  

Ahogy ezen gondolkodtam, kopogtak (igen, megint gondolkodtam, és igen, megint kopogtak. ). Fantasztikus... 

-Heló Mikey, gyere csak be!  -mosolyogtam Michaelre. 

-Azért jöttem, hogy kiderítsem, megfogadtad-e a tanácsom. Nameg,  azért, hogy megkérdezzem,  mi a helyzet.  -ezzel berontott a szobába, és rögtön a fiókomhoz lépett.  Kihúzta és kotorászni kezdett benne. 

-Hé,  azok a személyes cuccaim! -húztam el a fiút a fiókomtól. 

-Megvan!  -vágott elégedett pofát és mutatta fel a melltartót, amit Petitől kaptam.  

-Add csak vissza! -nevettem. 

-Kell?  Vedd el!  -kezdett futkározni.  

-Neked adom.  -legyintettem lemondóan. 

-Na ne!  Nem kössz.  Habár...  -próbálta felvenni. 

-Rohadt jól nézel ki.  Le ne vedd! -röhögtem ki, ahogy a fejét beledugta abba a 'lyukba' ahová eredetileg a kezét kellene... - Láttad már, hogy helyesen hogyan hordják ezt a nők?  -hangsúlyoztam az utolsó szót. 

-Bármilyen hihetetlen,  képzeld el, igen.  -mondta tök komolyan.

-Ne küzdj vele,  inkább elveszem!  -szereltem le Mikey-ról a melltartóm.  Hűha,  de furcsán hangzik... 

-Megbántott.  Ugye? -ült le a kanapéra. 

-Ki? 

-Luke. Azzal, amit csinált. Vagy... Nem?  -komorult el az arca. 

-Nem,  vagyis egy kicsit. Furcsa nekem ez még.  Meg kell értenie, hogy először szeretnék veletek megismerkedni.  Utána esetleg lehet köztük több is.  De ennek nagyon kevés az esélye.  Nem szeretem a haverjaimmal összeszűrni a levet.  Ez hülyén hangozhat, hiszen meséltem, hogy Peet kiakadt, ha bemutattam neki valakit... 

-Értem. -vágott a szavamba.- Azt akarod mondani, hogy nem szívesen veszed, ha az egyik haverod kezdemélyez valami olyasmit...  

-A hülye fogalmazásodból ítélve nem érted...  -nevettem. 

-De!  -tárta szét a karjait mosolyogva. 

-Honnan tudsz arról, ami reggel történt? 

-Calum. Mondd csak,  tényleg olyan durva dolgokat csináltatok, amit mondott? 

-Úristen,  dehogy is!  Még csak megcsókolni sem csókolt meg.  

-Huh...  -fújta ki a levegőt megkönnyebbülten.-Akkor most megyek és megverem Calumot.  

-Ne bántsd! Csak félreértett valamit. 

-Csak miattad nem verem meg. -húzta össze a szemöldökeit.- Mielőtt túl jó haverok lennék, mondanom kell valamit...  

Ötödik

Hajnalban kipattant a szemem, annyira izgatott voltam az új munkám miatt. :D
-Sári, vigyázz magadra! Minden este hívnod kell, hogy tudjam, hogy jól vagy! Oké? -kérdezte Peti, a nappaliban állva, engem ölelgetve.
-Oké. -nevettem ki.- Szeretlek.
-Én is téged. -engedett el.- Michael azt mondta, eljön érted. -ki sem mondta, kopogtak.- Heló! -fogott kezet Mikey-val.
-Sziasztok! -mosolygott Mikey. Megakadt a tekintete rajtam.
-Mehetünk. -mosolyogtam én is.
-Szia! És, ne felejts el hívni! -nézett rám komolyan a bátyám.
-Nem fogom.
-Vigyázzatok rá! -mondta Peti szigorúan Michaelnek.
-Vigyázok... izé... Vigyázunk rá. -nevetett fel zavartan.
-Ajánlom.
-Na jó, mennünk kell, szia Peti! -nyomtam egy puszit az arcára.- Gyere gyorsan! -húztam magammal Mikey-t.
-Vigyem a táskád? -kérdezte, már az utcán.
-Nem kell, nem nehéz! -legyintettem. A hó szállingózott, néhány kisgyerek szánkózott az út szélén. Olyan meghitt volt az egész. :)- Szereted a gyerekeket?
-Én? Igen. És te?
-Én is nagyon szeretem őket.
-Azt hiszem, egyszer nekem is lesz egy. Vagy kettő. Vagy három... esetleg, négy...
-Mikey! -nevettem ki, ahogy nyitogatta az ujjait.
-Most mi van?  -tárta szét a karjait.
-Semmi.  -legyintettem, visszafogva az idétlen röhögésem.
-Teszünk egy kis kitérőt.  -szólt hirtelen a (mostanában) szőke fiú és megfogta a kezem.  Egy keskeny utcácska felé húzott.  Nem erőszakosan,  csak...  Erősebben.
-Ö...  Mi?  -nevettem zavartan.
-Meghívhatlak egy kakaóra?  -vigyorgott.
-Arra mindig!  -bólintottam rá.
-De ha gondolod,  lehet kávé is...  -magyarázott határozatlanul.
-Jó lesz a kakaó.  -mosolyogtam a zavartságán.
Egy kicsi Starbucksban mentünk be.  Miután lesegítette a kabátom,  kihúzta a székem is.
-Köszönöm szépen!  -néztem fel rá.
-Nincs mit, Sarah.  -vont vállat, arcán esetlen mosollyal.  Lehet, zavarban van?
Rendelt nekünk két kakaót,  aztán beszélgetni kezdett.
-Szóval,  hol is laktatok, mielőtt ide költöztetek?
-Magyarországon.
-Európa.  Ugye?  -ivott bele a pohárba,  ami miatt tiszta tejszínhab lett az orra.
-Van ott valami...  -tört ki beleőlem a nevetés.  Láttam, egyáltalán nem kapcsol,  a reakcióideje az nulla,  úgyhogy fogtam egy szalvétát és letöröltem a habot a hidegtől kipirult arcáról.
-Európa?  -terelte a szót.
-Igen.  Közép-Európa.
-Földrajzból sosem voltam jó.
-Abból én sem.  Inkább a médiával kapcsolatos dolgokat szerettem.  Meg az irodalmat és a nyelvtant.  Én ilyen nyomi voltam.  -halkultam el.
-Nem is!  -vágta rá.- Akkor Ash is nyomi volt?  Jó,  ő rossz példa, mert ő amúgy is nyomi...  De,  szereintem sok srác csípi az intelligens csajokat...
-OMG, azt hiszem, Luke is olyan.  -vágtam a szavába,  megint.
-Ja.  Ő is olyan.  -dőlt hátra kedvetlenül.
-Na mindegy is...  -tettem úgy,  mintha nem is láttam volna.- Mit is szerettél volna mondani?  -ittam ki a poharam.
-Már elfelejtettem.  Bocs.  -ásított.
-Fáradt vagy?
-Egész éjjel egy dalon dolgoztam.
-Hű de jó!  -lelkesedtem fel. - Majd megmutatod nekem is?
-Te leszel az első...  -suttogta. -Kérném a számlát!  -nézett egy éppen mellettünk elhaladó pincérre.
-Parancsoljon,  uram!  -tette le férfi Mikey elé a papírkát.  Michael aláfirkantott egy másik papírt, amit a zsebéből kotort elő,  aztán a pincérnek nyújtotta.
-Mehetünk?  -pillantott rám.
-Ühüm!  -bólogattam.
Felsegítette a kabátom,  és mentünk.
-Kifizetem a kakaóm.  Oké?  -vettem ki a táskámból a tárcám.
-Nem kell!  -rázta a fejét.
-De...  -számoltam.  Nem volt annyim.  Igyekeztem ezt nem mutatni Michaelnek.
-Hagyd csak!  Majd egyszer meghívsz te is.  -mosolygott.- Nincs kedvem sétálni.  -ki sem mondta,  fogott egy taxit.  A baromi nagy házukig nem beszéltünk. -Megjöttünk.  -szállt ki a kocsiból.
-Azta!  -mértem fel a terepet.  Nagy,  puccos háznak tűnt Mikey-ék háza. Nem tévedtem.  Belülről is olyan volt.
-Sziasztok!  -kiabált Calum a nappaliból.  Szinte rögtön hallottam a lépteit.  Megölelgetett,  ahogy Ash is.
-Heló.  -néztem rajtuk végig.  Calum pólója porcukros volt,  Ashnek meg azt hiszem,  vízes volt a haja. - Luke?  -kérdeztem,  mire Michael felsóhajtott.
-Alszik. -szólt Ashton.
-Bill azt mondta,  egyre legkésőbb ott kell lennünk a stúdióban.  -nézett Calum a pólójára. -Fel kell ébreszteni. -nyújtotta ki a nyelvét.
-Ne! -nevettem fel.
-De ez cukoor!! -kiabált,  ahogy Ashton leporolta, illetve lecukrozta a pólót.
-Luke nem fog felkelni. Legalábbis,  én már próbáltam felkelteni sokszor, amióta haverok vagyunk.  -röhögött Ashton.
-Próbáld meg te!  -tolt Calum egy szoba felé.

Negyedik

-Mindent elrontott! -kiabált Luke.- Mindent! Most el kellene mondanom! -suttogta Calumnak, miközben a karjánál fogva magához rántotta.
-Luke, a te hibád az egész! Calum hülye, ezt te is tudod! Semmit sem lehet neki elmondani, mert szinte biztos, hogy 3 perc múlva elfelejti, hogy titok, és megvered, ha elmondja. -kiabált Michael is.
-Ne higyj nekik! -futott fel Ash a lépcsőn és állt meg a küszöb előtt.- Mindjárt...! -fújtatott és támaszkodott a térdeire.
-Mi van veletek? -tártam szét a karom.- Mit ne higgyek el?
-Semmi! -legyintettek egyszerre.
-Oké, akkor most  bejöttök és megbeszéljük. -fordultam be a konyhába.
-Kaphatok teát? -kérdezte Calum és tök természetesen leült a kanapéra, Lauren mellé.- Szia... -mérte végig.
-Lauren, elkísérsz bevásárolni? -kérdezte azonnal Peti.
-Persze! -villanyozódott fel a lány.
-Ésszel vásároljatok, mert... -a srácokra pillantottam. Közelebb mentem Petihez és suttogva folytattam:- Nincs több pénzem. -adtam a kezébe a pénztárcám.
-Oké húgi. -bólintott Peet gondterhelten.
-Istenem, Lauren, vigyázz rá, mert minden szart meg fog venni. -néztem a barátnőmre.
-Jó! -nevetett, aztán Petit maga előtt tolva kiment az ajtón.
-Na, tehát, akkor mi van!? -kérdeztem ingerültebben, a fiúktól, miközben elkezdtem csinálni Calum teáját.
-Sarah, ööö... -nézett Mikey a többiekre.
-Ashnek van egy csaja! -vágta rá Luke.
-Jó, hogy ezt nem mondhattad volna el senkinek. -dünnyögte Ashton.

*** 

Nem mondták el, mi a valódi titok, amit nem szabad nekem megtudnom. Ezért kicsit mérges is voltam rájuk, be kell, hogy valljam.

-Mi van az állásinterjúval? -kérdezte Calum, a teáját szürcsölve.- Most úgy teszek, mintha nem tudnám! -nevetett halkan, miközben a telefonján pötyögött.

-Nem vettek fel. -hagytam figyelmen kívül a megjegyzését, már majdnem sírva. Az apró részletekből úgyis össze fog állni a kép...

-Semelyikre? -ült át mellém Mikey és karolt át.

-Egyikre sem. -tört ki belőlem a sírás.

-Hé, Sarah, emiatt ne szomorkodj, lesz más munkahelyed! -mosolygott Luke, aztán megfogta a kezem és felhúzott a kanapéról.- Csak idő kérdése. A jó várat magára. -nézett a szemembe. Hú... Komoly gondolatok...- Szuper állásod lesz. Olyan, ami jól fizet, NAGYON JÓL, még akkor is, ha éppen nem csinálsz semmit, csak a barátaiddal vagy és szórakozol. -ölelt magához, mire Michael felmordult.

-Tényleg így gondolod? -szipogtam és dőltem a mellkasára.

-Nem. Tudom. -hangján hallatszott, hogy mosolyog.
-De... hol szerzek én ilyen munkát? -szomorodtam el megint.
-Ne aggódj, megoldom neked. -szólt Mikey.
-Sziasztok! -lépett be Lauren és Peti a lakásba.
-Mi ez a sok cucc!? -ugrottam el Luke mellől Petiékhez.
-Az van, hogy megtetszett egy-két dolog... -vakarta a tarkóját a bátyám.
-Mi? -kotorásztam a szatyorban, amit idő közben letett az asztalra.- Krumpli nyomó? Napszemüveg? Peti, tél van! -mérgesedtem fel.
-Tudom, de most le volt értékelve... -magyarázkodott.
-Ez nagyon márkás... -nézte meg Calum.- Lukenak is ilyen van.
-Igen, bébi. -kacsintott. Szem forgatva néztem vissza Peetre.
-Mennyi volt?
-30%-kal olcsóbb, mint nyáron.
-Ne kerüld ki a kérdésem! -csaptam szigorúan az asztalra.
-36 dollár. -motyogta
-Mennyi?
-36 doll...
-Hallottam, nem vagyok süket! -vágtam a szavába, miközben kezembe vettem a blokkot.- Krumpli nyomó, 20 dollár... -olvastam.- Neonszínű cipőfűző, 5 dollár. Megkérdezhetem, miért vettél melltartót? -néztem rá egy hosszabb csend után.
-Ö... Karácsonyra akartam, neked. De így már nem lesz jó ajándék. -esett zavarba.
-Tudod a méretem?
-Nem. Csak tippeltem.
-15 dollár!! -nyílt nagyra a szemem.- Összesen 76 dollárt költöttél el. A maradék elég egy nyomorult zacskós levesre.
-Húgi, bocsi, én csak...
-Peti, tudom, milyen vagy. Mindent felvásárolsz. De nem most kellet volna nagy bevásárlást tartanod! -tártam szét a karom. Peet csak állt, leszegett fejjel, a padlót nézve. Mindenki csendben volt.- Lauren, te hol voltál?
-Ö... Tessék? Ne haragudj, nem figyeltem. -kapta rám a tekintetét. Mellém lépett és nagyon halkan, folytatta:- Láttad már, milyen izmos Peet karja?
-Jézusom! -fújtam ki a levegőt mérgesen.- Te végig a bátyámat stírölted?? -suttogtam.
-Lehet. -húzta össze bűnbánóan a szemöldökeit.
-Legalább jól áll a szemüveg? -néztem Petire.
-Nagyon jól... -suttogott Lauren, még mindig.
-Ha tehetném, akkor most kidobnám a ruháid az utcára. -fordultam Peti felé.- Szerencséd, hogy a bátyám vagy és nem a barátom.
-Sári, ne haragudj...
-Jó, tökmindegy! -tartottam vissza a könnyeim, a szobám felé lépkedve.

Sokáig csend volt a lakásunkban, senki sem beszélt.
-Kifizethetjük a biciklit? -célozgatott Ashton.
-Nem kell. -felelt Peti.
-Semmiképp nem fogadsz el pénzt. Ugye? -kérdezte Lauren. Azt hiszem, Péter bólintott, mert nem hallottam, hogy beszélne. De az is lehet, hogy csak a sírásom nyomta el a hangokat, amik odakintről szűrődtek volna be.
Őszinte eszek. Soha nem voltunk ennyire leégve anyagilag. Mióta kiköltöztünk Bostonba, jól éltünk. Mondhatni, jobban, mint az átlag, de nem voltunk dúsgazdagok. És, most hirtelen átlagon aluliak lettünk. Kell egy olyan munka, amit Luke említett. Habár, most még utcaseprőnek is elmennék. A semminél az is jobb. Petit meg elküldeném WC pucolónak! Most tényleg túltett minden határon! Azt hittem, már van annyi esze, hogy elküldhessem egyedül (mert, gyakorlatilag, Lauren elvakult a bátyám sármja miatt) vásárolni.
De tévedtem. Neon színű cipőfűzőt vett, ami számomra tök érthetetlen, mert könyörgöm, ha 15 lenne, meg is érteném, de hát 23 éves! Aztán, vett krumpli nyomót is. Soha nem szokott krumplit nyomkorászni. Az mindig az én feladatom, mert "Ha lesz egyszer egy pasid, ki fog röhögni, hogy nem tudsz krumplipürét sütni!".
Hülye. Néha igazi géniusz tud lenni.
És, ez még nem minden! Megvette azt a hülye szemüveget is, mert tavaly nyáron az volt a divat. Ki tudja, mi lesz idén a menő? Vett nekem egy melltartót is, ami szerintem nem az én méretem, visszacserélni valószínűleg nem lehet, úgyhogy kidobott az ablakon 15 dolcsit. És, nem is hordanám, mert nem hordok bőrszínű melltartót! Erről ennyit.
-Bejöhetek? -nyitott be valaki a szobámba egy halk és rövid kopogás után.
-Gyere Michael. -töröltem le gyorsan a könnyeim.
-Ne legyél rá mérges. -feküdt le mellém, az ágyamra.- Csak jót akart. Mellesleg, nézd, milyen menő izét vett neked. -emelte fel a fejünk fölé a melltartót.
-Mikey! -nevettem fel és nyúltam a ruhadarab után.
-Biztosan jól állna. -ült fel és kapta el a kezét, hogy ne érjem el.
-Ne már! Add ide! -nevettem még jobban.
-Nem szoktál ilyesmiket hordani?
-Nem! Vagyis, de... -próbáltam kivenni a kezéből a melltartót.
-Nem hiszem, hogy ez kellene neked.
-Michael, semmit sem tudsz a magánéletemről! -ugrottam a hátára, mire elhasalt a földön.- Há! Megvan! -kaptam fel az ajándékot, amit Peti nekem szánt és pattantam fel.
-Még mindig úgy gondolod, hogy felesleges volt megvennie? -kelt fel ő is.
-Igen. -dobtam be a fiókomba a bőrszínű bigyót.
-Azt hittem, ha fűződik hozzá valami jó emléked, meggondolod magad. -tartotta vissza a nevetését.- Ezek szerint, ez nem volt olyan jó emlék.
-Te valamit mindenáron hallani akarsz tőlem. -fordultam felé.
-Igen. Azt, hogy nem haragszol Peetre.
-Jó. Nem haragszom rá, de ez még mindig nem segít azon, hogy holnap éhen halunk.
-Nem egy nap alatt fogtok éhen halni, nyugi! -nevetett ki- Hosszú és kegyetlen halál lesz!
-Fogd be! -dobtam fejbe nevetve egy csomag papírzsepivel.
-Naa! -vágott mérges arcot, aztán vett a kezébe egy párnát.
-Ne! Mikey! Mi a fenét csinálsz? -kérdeztem, miután hozzám vágta a párnát.
-Szerinted? -nevetett.
Már vagy 15 perce párna csatázhattunk, az ágy tetején állva, mikor elvesztette az egyensúlyát és rám esett. Én meg le a földre.
-Bocsánat. -támaszkodott meg felettem és mondta lassan, az arcomat fürkészve.
-Te legalább puhára estél. -fogtam vissza a nevetésem. Mosolyra húzta a szája szélét, miközben az ajkaimat nézte.
-Sarah, keresnek telefonon! -nyitott be Lauren. Mikor meglátott minket, felsikoltott.- Jajj, bocsi, nem akartam... semmit sem megzavarni...
-Nem zavartál meg semmit. -keltem fel a földről.- Annyi az egész, hogy elestünk, és ez lett belőle. -nevettem zavartan.
-Már azt hittem, valami komolyabb történik köztetek, mint szimplán csak ez. -rántott vállat.
-Nem, csak párna csatáztunk. -magyarázott Michael.
-Háló? -vettem fel a telefonom.
-Kislányom, anya vagyok, azért hívlak, mert...
-Elnézést, téves hívás. Sarah vagyok. -vágtam a nő szavába.
-Ó... Akkor bocsánat. Viszhall! -csapta le a kagylót.
-Azt hitte, hogy a lányát hívta. -néztem Petire. Elkomorult az arca.
-Mi ez a nagy szomorúság, emberek? Bulizzunk! -állt fel Calum és kezdett táncolni.
-Eskü, be van szívva. -nézett rám Luke unottan. Mikor Calum észrevette, hogy rajta kívül senki sem táncol, csendben visszaült a kanapéra.
-De most komolyan. Mi a baj? A pénz dolgon kívül... -kérdezte Ashton.
-Ezelőtt 5 évvel egy autóbalesetben... -kezdte Peet.- a szüleink... -nem folytatta.
-Meghaltak. -fejeztem be a mondatát, miközben  legördült egy könnycsepp az arcomon.- Ezért költöztünk Magyarországról Bostonba.Hogy új életet kezdhessünk. Nagyon nehéz volt. Akkor még csak 14 voltam. Peti 18. Új iskolába kerültem, ahol alig értettem a többieket, Peti éjt nappallá téve dolgozott, aztán, 17 évesen leérettségiztem és... röviden ennyi.
-Sarah... sajnálom... -ölelt át Luke.
-Ne sajnáld! Nem szeretem, ha ezért kivételeznek velem.
-Peet, jól vagy? -tette a bátyám vállára Lauren a tenyerét.
-Persze! Ki kér... műzlit? -nyitotta ki az egyik konyhaszekrény ajtaját.- Sajnos nincs hozzá tej.
-Nem baj! -legyintett Ashton jókedvűen. Luke kivételével mindenki átment a konyhába, ami annyit jelent, hogy másfél méterrel arrébb mentek.
-Beszélhetünk? -kérdezte Luke. Bólintottam és intettem, hogy kövessen.
-Mondd! -mosolyogtam a szobámban.
-Biztos nem kell segítség?
-Igen, Luke. Megleszünk valahogy.
-Hát jó. -csend.- Én tudok neked egy munkát.
-Komoly? -derült fel az arcom.
-Igen.
-El kell mondanom Petinek! -hadartam, miután a nyakába borultam.- Peti, képzeld, Luke tud nekem egy munkát!! -kiabáltam az örömtől.
-Ez nem egy átlagos munka lenne... -jött utánam Luke.
-Oké.  Tőlem bármi lehet! -legyintettem.- Elmondod a részleteket? -huppantam le a kanapéra.
-Van pár srác, akik elég szerencsétlenek... Mindenféle téren. És... nekik kellene segíteni.
-Mi... Milyen értelemben? -fehéredett el Peet.
-Nyugi, csak mosni kellene rájuk, főzni, az egyikőjüknek esti mesét olvasni...
-Luke, ne csinálj úgy, mintha 6 éves lennék! -durcázott be Calum.
-Ti vagytok ezek a fiúk? -kérdeztem.
-Mi. Nekünk kell egy bébiszitter, ahogy Roy mondta, a menedzserünk. -nevetett Ash.
-Hát, jó. Mennyit fizet? -kérdeztem újból.
-300 dollárt.
-Az jó. -gondolkodtam.
-Nem, Sarah, az úgy nem lenne jó! -nevetett Mikey.- 300-at, hetente.
-Mennyit?? És, biztosan én vagyok erre a legalkalmasabb?
-Igen. Hidd el, hogy nagyon jól választottunk! -karolt át Luke.
-Holnap kezdhetsz. És, van még valami. -köszörülte meg a torkát Ash.
-Jaa! -nevetett fel Calum.- Tessék. -adott át egy borítékot.
-Előleg. -dugta zsebre a kezeit Michael, tettetett mosollyal.
-Srácok, a legjobbkor ütöttétek el. -szólt Peti.
-Komoly Calumnál tartjátok a pénzt? Azt hittem, nem bíztok meg benne. -tárta szét a karjait Lauren.
-Erre nem is gondoltam. -gondolkozott el Ash.
-Sarah, tényleg kell nekik a korrepetálás! -bólogatott a lány nevetve.
-Elvállalom. -szorongattam a nem vékony borítékot.
-Egy hétre pakolj. De csak személyes holmikat. Már minden van neked. -magyarázott Luke.- Hétvégékre hazajöhetsz, amúgy havonta kérhetsz szabadságot. Ha beteg vagy, akkor fizetett szabit is kapsz.
-Hű... -csak ennyit tudtam kinyögni.
-Látod, én mondtam, hogy lesz egy ilyen munkád. -mosolygott a szöszi.- És a legfontosabb! Ha írsz rólunk néha egy cikket, azt sem hagyjuk figyelmen kívül.
-Ez lesz az álommunkád, ha szeretsz 20 év körüli fiúk után takarítani. -mondta Mikey.
A fiúk egész sokáig maradtak még este, a munka részleteiről beszélgettünk. Többek között, alá kellett írnom egy papírt, amit Peti háromszor átolvasott. :)
Gyorsan bepakoltam egy-két ruhámat és a személyes dolgaimat egy utazótáskába, aztán baromi hamar elaludtam...