Tizenötödik

Majdnem kiesett a telefon a kezemből.
-Mi.. Mi történt vele? -kérdeztem hisztérikusan.
-Nem mondhatok semmit, hölgyem, kérem, fáradjon be a kórházba.
-Azonnal megyek... -kezdtem pakolni a táskám
-Viszhall.
-Várjon...! -szóltam, a kagylóba, de már késő volt, a nő letette.
Te jó ég... Vajon mi történhetett Michaellel?  Baromira haragszom rá a tegnapi eset miatt,. de azért nem akarom, hogy valami komoly baja legyen...
-Jó reggelt! -dörzsölte a szemeit Calum.
-Neked is. -csuklott el a hangom.
-Baj van? -kérdezte komolyan.
-Mikey kórházban van. -folyott le egy könnycsepp az arcomon.
-De miért? Mi történt? -sápadt el.
-Nem tudom. Most megyek be hozzá. Eljössz velem?
-Felveszek valamit. -bólintott, majd válaszolt, aztán futólépésben tűnt el a szobájában.
Gyorsan írtam egy cetlit a srácoknak, hogy mi a helyzet, aztán Calummal elindultunk a kórházba, ami 30 percnyire van tőlünk.
-Nem ébredtél fel az éjszaka ránk? -néztem egy pillanatra rá, miközben kikanyarodtunk a fő útra.
-Vastagok a falak, nyugi. -villant át egy piszkos mosoly az arcán.
-Calum, ne húzd ki a gyufát!  Michael meg Luke összebalhézott.
-Nem, nem ébredtem rájuk fel. Mert, mi volt?
Mire elmagyaráztam Calumnak, mi történt tegnap, odaértünk a kórházba.
-Jó reggelt, Michael Cliffordhoz jöttünk. -lépett oda Cal a recepciós nőhöz.
-Negyedik emelet, 112-es szoba. -felelt, fel sem nézve a sok, szétszórt papír közül.
-Köszönjük szépen! -biccentettem, aztán húztam a lift felé Calt. Soha nem éreztem még 30 másodpercet olyan hosszúnak, mint ezt, ameddig felértünk a negyedikre.
-110... 111... Ez az. -állt meg egy ajtó előtt.- Szerinted bemehetünk? -nézett rám.
-Szerintem be. Az már más kérdés, hogy be szabad-e menni. -nyomtam le halkan a kilincset.
Ahogy megláttam Mikey-t, elszorult a torkom.
-Calum... -suttogtam.
-Elég szarul néz ki... -suttogta ő is.- Elképzelni sem tudom, mi történhetett vele.
Válasz helyett bólintottam. Ha kinyitom a szám, tuti elbőgöm magam. Végignéztem a szobán. Pittyegnek a gépek, és minden fehér. Persze, hogy betojnak az emberek, ha egy ilyen helyen felébrednek...
Fogtam a széket a sarokból, letettem az ágy mellé, és leültem. Michael szemei beesettek, arca fal fehér, kezei kék-zöldek, és rengeteg karcolás van az egész testén.
Michael egyenletesen szuszogott, azt hiszem, elég mélyen alszik. Akkor alkalmas az idő, hogy közelebbről is megnézzem a sérüléseit.
-Szerintem ezt nem magának csinálta... -avattam be Calumot az elméletembe.
-Elképzelhető. Mikey-nak elég vad kalandjai szoktak lenni. -ült le mellém.- Sokszor annyira részeg, hogy azt sem tudja, mi történt előző éjszaka. Egyszer, még otthon voltunk, felhívtak a rendőrök, hogy megtalálták, 120 kilométerrel a házunktól. Holott, csak bulizni ment.
-Úristen... -döbbentem le.
-De ha balhézásról van szó, akkor abban Luke a király. A múlt hónapban csak kettő rendőrségi ügyből kellett kirángatni. A menedzserünk tiszta pipa volt rá.
-Mindig ilyen rosszban voltak? -utaltam a szöszire és Michaelre.
-Nem, csak néha vesztek össze. Viszont most egyre többször... Meg ugye most volt ez a tegnap éjszakai verekedés... -rázta a fejét.
-Komoly segítség kell nektek. -állapítottam meg.
-Tudom. -bólogatott fáradtan.- Van nálad pénz? Szereznem kellene egy kis kakaót. -ásított.
-Tessék. -adtam a kezébe a pénztárcám.
-Hozzak neked valamit? -kérdezte, miközben felállt mellőlem.
-Egy kávét, légy szíves.
-Hozom is. Vigyázz Mike-ra! -kötötte a lelkemre, aztán be is csukta maga után az ajtót. Nem is olyan butuska, mint amilyennek mutatja magát.
-Hé... -suttogtam, annak reményében, hogy Michael reagál a hangomra. De nem történt semmi.- Michael, mi történt veled? -teltek meg a szemeim könnyel. Utálom ezt a helyzetet. Teljesen úgy érzem, hogy miattam került most ide.
Halk kopogásra kaptam fel a fejem.
-Szabad? -kukucsált be Luke az ajtón.
-Luke... -borultam sírva a nyakába.
-Semmi baj... -ölelt magához.- Mi történt?
-Nem tudjuk. -mondtam akadozva.
-Nagyon beszartunk, hogy senki sincs otthon. -szólt Ashton.
-Hagytunk üzenetet. -néztem rá.
Mindketten szótlanul nézték Michaelt, aki még mindig ugyanúgy feküdt, mint 10 perccel ezelőtt.

***

-Hogy mi!? -kérdezett vissza Ash.
-Uram, mi sem tudjuk pontosan, mi történt. -magyarázott az orvos.- Egy erdész hozta be, körülbelül kettő órakor. Azt mondta, az erdőben találta. Nem volt eszméleténél és a ruhái és ő maga is csurom víz volt. Egyelőre nem tudjuk, használt-e tudat módosító szereket, vagy egyszerűen csak alkoholt fogyasztott. A sérüléseit elláttuk, komolyabb elváltozást nem fedeztünk fel. Mihelyst felébred, egy vizsgálatnak vetjük alá. Akkor majd többet tudok mondani. -nézett fel a csiptetős táblácskájából.
-Köszönjük szépen! -fogott vele kezet Luke.
-Itt maradhatunk vele. Ugye? -néztem a férfira.
-De ne zavarják! -nézett végig rajtunk szigorúan, majd kiment a kórteremből.
-Hogy került az erdőbe? -meredt maga elé Cal.
-Legalább két órán keresztül bolyongott... -pörgettem vissza az eseményeket.
-Ez így nem lesz jó. -túrt a hajába Ash.- Két hét múlva karácsonyi turné...
-Akkor lemondjuk. -dőlt a falnak Luke.
-Mi? Nem mondhatjátok le! Michael fel fog addigra épülni! -pánikoltam be. Sajnos az elképzelésem egyáltalán nem tűnik valósnak...

***

Egész nap a kórházban voltunk, és semmi hír nincs Mikey-ról. Délben kiküldtek minket a szobából, úgyhogy azóta a folyosón dekkolunk.
-Én... én ezt nem bírom. -fakadt ki Calum.- Haza kell mennem.
-Megyek vele. -sóhajtott Ashton. Bólintottam, majd átadtam neki a kocsi kulcsot.- Mikor jöttök?
-Nem tudom. Majd ha jobban lesz. -támaszkodott Luke a térdeire.
-Hívjatok, ha van valami! -nézett vissza Cal, aztán el is tűntek a folyosón.
-Ha nem kapom fel a vizet, akkor ez mind meg sem történik. -szólalt meg Luke.
-Dehogy! -simogattam meg a hátát.- Ez nem a te hibád. -'hanem az enyém...' Tettem, hozzá magamban.
-Pedig miattam ment el. -nézett rám.
-Luke, Michael tiszta részeg volt. Össze vissza beszélt, meg valami kutyákat emlegetett...
-Kutyákat!? -hördült fel.
-Igen, miért? -lepődtem meg a reakciójától.
-Nem fontos... -rázta a fejét komolyan. Inkább nem kérdezek újra rá, ha ennyire feldúlja a dolog.
Megcsörrent a telefonom.
-Háló?
-Szia... -szólt bele Peti.
-Te jó ég... -jutott eszembe a vacsora.- Ne haragudj, közbejött valami... Michael kórházba került.
-Mi? De ugye nincs baj?
-Nem tudunk semmit, csak annyit, hogy...
-Most ott vagytok a kórházban? -vágott a szavamba.
-Igen, itt vagyunk.
-Akkor odamegyünk. -ezzel le is tette.
-Peti idejön. Nem is mondtam, hogy meghívott ma este vacsorázni. Gondoltam, eljöhettél volna velem, de... majd legközelebb.
Fejét lehorgasztva bólogatott.
-Jól vagy? -kérdeztem. Megrázta a fejét.
-Lemegyek, ki kell szellőztetnem a fejem. -állt fel és vette fel a kabátját. Elindult, de pár lépés után visszafordult. Megállt előttem, aztán felhúzott a székről, majd megölelt.- Egyedül nem fog menni... -utalt a leszokásra.
-Majd ketten megoldjuk. -mosolyogtam rá, aztán húztam be a kabátját. Válaszul fáradtan elmosolyodott, aztán beszállt a liftbe.
-Sarah! -toppant elém Peti öltönyben.
-Szia. -öleltem meg szomorúan.
-Szia. -mosolygott együtt érzően Lauren.- Mikor Peet mondta, mi történt, el sem akartam hinni.
-Nekem mondod? Szörnyű ez az egész. -ráztam meg a fejem.
-Húgi, bocs, hogy így belevágok, de... -közelebb hajolt.- Luke bajban van. Igaz?
-Honnan tudtad? -suttogtam.
-Ha az ember a saját bőrén tapasztalja meg ugyanezeket, akkor... nem is tudom... feltűnik neki az ilyesmi. -szünetet tartott.- Hazament?
-Nem, csak lement. Azt mondta, ki kell szellőztetnie a fejét.
-Akkor megyek, és beszélek vele. -határozta el magát a bátyám.
-De... -kezdtem.
-Tudom, mit csinálok. És, ha be lenne állva, tuti nem maradt volna itt veled. -nézett vissza.
-Luke rosszul van? -ült le mellém Lauren.
-Mondhatjuk úgy is. -bólogattam alig láthatóan.- Szép a ruhád.
-Köszönöm. -mosolyodott el, lenézve a hosszú, kék ruhájára.- Lehet tudni, hogy került ide?
-Nem nagyon tudjuk, mi történt pontosan, de az orvosa szerint egy férfi hozta be, kettő óra körül, aki egy erdőben találta.
-Úristen... -szörnyedt el Lauren.
-És ez még semmi. Legalább két órát bolyongott. És csurom víz volt. És nem tudjuk, addig mi történt vele. És látnád, hogy néz ki... -sírtam el magam.
-De jobban lesz, nyugi. -próbált megnyugtatni és ölelt meg.
-Annyira nem bírom ezt a semmittevést.
-Át tudom érezni a helyzeted. tökre ugyan ilyen érzésem volt, mikor Petiről kiderült, hogy... tudod...
-Na igen, az is rázós volt.
-Látod, Peet teljesen meggyógyult. És Michael is meg fog.
-Csak az más volt... Hasonló, de...
-Hé... -ült le mellém Luke, és fogta meg a kezem.
-Annyira be vagyok tojva. -bújtam hozzá.
-Tudom, hidd el, én is. De minden rendben lesz.
-Ömm... Mi történik? -kérdezett Peti zavartan.
-A vacsorán akartam nektek elmondani, hogy... -töröltem le a könnyeim.- Együtt vagyunk. -fejeztem be a mondatom. Mindketten döbbenten meredtek ránk. Azt hittem, Peti leesik a székről.
-Ez fantasztikus, gratulálok! -nevetett fel Lauren.
-Köszönjük.   Peti, te nem is örülsz neki?
-De, de csak... Nem számítottam rá, hogy pont Luke-kal... Vagyis, nem úgy értem, hanem... Basszus, ebből már nem jövök ki jól.
-Semmi baj. -nevetett fel Luke.

***

Peti és Lauren fél óra múlva haza mentek.
-Luke... -simítottam végig az arcát.
-Ébren vagyok, ébren vagyok... -riadt fel.
-Hazavigyelek?
-Nem kell, nem akarlak itt hagyni egyedül.
-Nem leszek egyedül. Itt van Michael is. -piszkáltam a haját.
-De akkor is. Hazaviszlek. Oké?
-Biztos?
-Igen, biztos. -nevettem ki halkan.

***

-Van már valami fejlemény? -kérdezte Ash, mikor becsuktam Luke ajtaját.
-Semmi. -ráztam a fejem.- Kérlek, vigyázz Lukera. Most nincs a helyzet magaslatán.
-Rendben, figyelek rá. -nyitotta ki a hűtőt.- Mikor jössz haza?
-Nem tudom. De ne várj meg, mert ha hazajövök, az nem most lesz. -dörzsöltem a szemem.
-Jó. -sóhajtott.
-Na jó, megyek. -vettem a kezembe a táskám.
-Tessék. -nyomott a kezembe egy szendvicset és egy termosz teát.
-Köszi, Ashton! Te vagy a legjobb! -ásítottam.- Vihetem a kocsid?
-Persze! De ha lehet, ne üss el vele senkit!
-Meglesz. -tettem ugyanígy.
Felbőgött a fekete terep járó, ahogy kikanyarodtam a fő útra. Teljesen ki vannak halva az utcák. Úgyhogy kétszer olyan gyorsan beértem a kórházba, mint délelőtt.
A folyosón mászkálva megettem a szendvicsem, amit Ashton Szuperszendvics Irwin készített, aztán belógtam Mikey-hoz. Leültem a székre.
Délelőtt óta nem mozdult...
Fél kettő. Lassan nem bírom tovább, és bealszom. Éppen elaludtam, mikor Michael megmozdult. Kipattant a szemem. Olyan hihetetlennek tűnt, biztosan álmodtam... De tényleg máshogy volt a keze.
-Semmi baj sincs... -érintettem meg a kézfejét. Szinte azonnal kinyitotta a szemeit. Megemelkedett a mellkasa, olyan hevesen vett levegőt, mint amikor az embernek elfogy a levegője a víz alatt, és a felszínre tör.- Mikey! -pattantam fel boldogan.
-Hol vagyok? -nézett körbe riadtan.
-Kórházban vagy. Egy fickó hozott be, aki az erdőben talált. -tartottam vissza az öröm könnyeim.
-Sarah...? -emelte rám a tekintetét.
-Annyira megijesztettél. -sírtam el magam.
-Ne haragudj. Nem akartam. De ha ez megnyugtat, én is beszartam. -kezdte egyenletesen venni a levegőt.
-Ja, nagyon megnyugtat. -nevettem fel.- Szólok a dokinak. Ne menj sehová! -álltam fel, miközben megnyitottam Ashton chat-fejét.

***

-Az állapota stabil, a labor eredmények reggelre lesznek készen. -tájékoztatott a doki.
-Visszamehetek hozzá?
-Mr. Clifford feldúlt, nem hiszem, hogy jó lenne, ha...
-Kérem... -esedeztem.
-Legyen. De ne fárassza le nagyon! -kötötte a lelkemre.
-Meglesz. -nyitottam be a szobába.
-Mit mondtak? Mert hiába kérdeztem, nem tájékoztattak semmiről. -kérdezte Michael.
-Nyugi, az állapotod stabil, az eredményeid pedig reggelre várhatóak. -ültem vissza a székre.
-Szuper... -kedvetlenedett el.
-Rosszul érzed magad?
-Nem, csak... Furcsa ez az egész. -nézett végig a karján.

-Emlékszel valamire? -kérdeztem megint. Megrázta a fejét.- Aggódtunk érted. Mindannyian. -érzékenyültem el.- És... Úgy érzem, az én hibám, hogy most ez van. -sírtam el magam, most már tényleg. Nem válaszolt, csak felém nyújtotta a kezét.
-Ne haragudj.
-Jajj, annyira utálom ezt a sok esedezést. -nevettem.- Nem haragszom. Totál nem tudtad, mi van.
-Most őszintén. Mondtam, vagy csináltam tegnap este valami hülyeséget?
-Semmi vészeset, amiről tudnék. -füllentettem.

***

-Sarah, alszol már? -suttogott vagy fél órával később.
-Nem. -tettem ugyanígy, a két összetolt székre kuporodva.
-Akkor... Idejössz?
-Tessék? -kérdeztem vissza meglepődve.
-Nem tudok aludni. Csak addig maradj itt, ameddig elalszok. Légysziii... -kérlelt.
-Na jó. -álltam fel bágyadtan.- Csússz arrébb! -mosolyogtam.
-Van itt egy takaró. -biccentett a mellette lévő polc felé.
-Párna nincs? -nyitottam ki a szekrényt.
-Itt van ez. -utalt arra, amin éppen fekszik.
-Mássz arrébb! -utasítottam nevetve, aztán befeküdtem mellé az ágyba.

Tizennegyedik

Luke-kal megfőztük a spagettit, aztán meg is terítettünk.
-Szólsz a fiúknak? -kérdeztem, miközben felvettem a telefonom. A szöszi bólogatott, én beleszóltam a telefonba:- Szia Peti!
-Szia húgi! Ráérsz? -kérdezte jókedvűen.
-Rá. Éppen etetek, de ráérek. -válaszoltam, a szobából éppen kivánszorgó fiúkra nézve.
-Jó neked a holnap este? Mert akkor meghívnálak vacsorázni. De ha gondolod, hozhatsz valakit magaddal, hogy ne kelljen este egyedül hazamenned, és nehogy megijedj a sötétben. -röhögte el magát.
-De kedves vagy, köszönöm. -tettem ugyanígy, egy kis iróniával a hangomban. Imádja, mikor 'anyáskodhat' felettem. Én annyira nem.
-Szeretnék valami ultra elegáns helyre menni, úgyhogy... szerezz be valami elegáns ruhát.
-Ezt bóknak veszem, Peti! -mondtam fenyegetően.
-Tudod, hogy nem úgy értettem... Bevallom, egy kicsit ideges vagyok, szóval... bocs.
-Minden oké? -kérdeztem vissza aggódóan.
-Aha, csak... Mindegy. Holnap este majd elmondom.
-De ugye nem valami... hogy is mondjam... -kerestem a megfelelő szót, habár a fiúk úgy sem értenek magyarul.
-Nem, semmi olyanról nincs szó. Megígérem, hogy soha többet nem esek vissza. -utalt a függőségére.
-Jut eszembe! Tudunk majd erről beszélni? Mert jó lenne, ha tudnál válaszolni egy-két kérdésre. -tettem fel a kérdést, habár tudom, nála ez tabu téma.
-Belekeveredtél valamibe? -kérdezett vissza egy hosszabb szünet után.
-Nem, én nem. De nagyon fontos lenne.
-Akkor tehetünk kivételt.
-Köszönöm. -vigyorodtam el.- Most le kell tennem, mert a srácok már nagyon éhesek.
-Vigyázz magadra!
-Te is. -válaszoltam, aztán már ki is nyomott.- Bocsi, fiúk, fontos dologról volt szó. -tettem le az asztalra a telefonom, amit Luke fel is vett a kezébe.
-De pici telefonod van.
-Ősrégi. -vontam vállat.- Na, éhesek vagytok? Mert spagettit csináltunk. -mosolyogtam, Luke-ra, miközben az asztalra tettem a tésztát.
-Csináltatok? Luke, mi ütött beléd? Sosem főzöl. Még csak a konyha közelébe sem mész, csak akkor, ha van itthon sör. -nevetett fel Michael.  Ash és Calum összenéztek.
-Ömm... -kezdte Ash.- Ma Luke a soros a főzésben. -füllentett.
-Én mikor jövök? -szedett egy jó adag tésztát a tányérjára Mikey.
-Kedden. -vágta rá Calum.
-Ma van kedd. -csapott a homlokára Ashton.
-Ma szerda van. -húzta fel a szemöldökeit a fiú.
-Nem, mert ma kedd van. -ismételte magát a bongyori.
-Nem mindegy? -nevettem zavartan.- Michael, majd megbeszéljük, mikor leszel te a soros. -szálltam be a dologba. Valami azt súgta, bele kell mennem, mert ha nem, akkor...
-Hahó... -zökkentett ki Luke.
-Tessék? -kaptam fel a fejem.
-Calum kérdezett valamit. -fürkészte az arcom.
-Ja, bocsánat, nem figyeltem. -ráztam a fejem egy pillanatra, majd emeltem tekintetem Cal-ra.
-Szóval akkor elmegyünk a csúszda parkba? -csillogott a szeme az izgatottságtól.
-Meglátjuk. -mosolyogtam a gyerekességén.- Nyáron voltunk Laurennel. Csomó szuper csúszda van ott. -lelkesedtem fel.
-Na végre! Végre van valaki a családban, aki megért! -nevetett Calum. CSALÁDBAN.
-De aranyos vagy. -nevettem én is.
-Mehetnénk jövő szerdán.
-Hagyd már! -röhögte ki Mikey.- Nézd... -pillantott Luke-ra.- Azt hiszem, bunkó voltam veled. Bocs.
-Azt hiszed? -kérdezett vissza gúnyosan a szöszi, mire megrúgtam az asztal alatt.- Vagyis... Én is elég pöcs voltam veled. Sajnálom. -mondta ki. Te jó ég, mintha arra kényszerítettem volna, hogy ugorjon le egy szikláról.
-Akkor haverok? -kérdezte Michael, mire Luke mosolyogva bólintott.
Egészen a vacsora végéig tök jó volt a hangulat, csak akkor Luke lecsendesítette a társaságot, mondván, hogy mondanivalója van.
-Mostmár mindenki tudja, hogy elmondtam Sarahnak... -kezdte.- Visziont van még valami. -nézett Michaelre.- Együtt vagyunk. -vágta oda a fiúnak a mondatot keményen, semmi körítés nélkül.
Mikey lefagyott.
-Bocsánat. -állt fel és ment be a szobájába.
-Tényleg nagyon nehezen viseli a szingli létet.
-Ha te azt tudnád... -rázta a fejét lemondóan Ash.

***

-Akkor? -csókolt meg Luke újra, csukott szemekkel, a szobámban. Válasz helyett hevesen bólogattam, teljesen elvarázsolódva.- Na gyere. -kapott fel nevetve a karjaiba, aztán tett le az ágyra.- Hozom a laptopom. -rohant ki a szobából. Alig telt bele fél perc, már hallottam, ahogy a hosszú folyosón csattog a a talpa.-Na, mit nézzünk? -pötyögött a laptopon.
-Szellemirtók? Azt hallottam, hogy benne van az egyik számotok. -bújtam hozzá.
-Jól hallottad. -nyomott a homlokomra egy puszit.
Mire vége lett a filmnek, Luke elaludt. Alig tudtam kimászni a karjai közül. Betakartam, aztán a konyha felé vettem az irányt.
Attól, hogy így alakultak a dolgok, attól még el kell látnom a feladataimat. Lábujjhegyen osontam a folyosón.
Calum tuti alszik, mert olyan hangosan szuszog, hogy visszhangzik tőle a folyosó. Ashton résnyire nyitott ajtaján keresztül láttam egy nagy gombócot az ágyán, szóval ő is alszik. Luke ajtaja tárva nyitva, azt hiszem, ma az én szobámban alszik. Michael ajtaja előtt pedig teljes csend. Még fény sem szűrődik ki az ajtó alatt.
Ásítva léptem be a konyhába, miközben felkapcsoltam a lámpát.
-Psszt... -tapasztotta nagy kezét a számra Michael, miközben magához húzott.- Nem akartalak megijeszteni. Bocsi. -utalt mosolyogva arra, hogy majdnem felsikítottam. Bűzlött a piától.
-Basszus, a frászt hoztad rám. -löktem le a derekamról a tenyerét.- Mit csinálsz itt? -suttogtam.
-Néztem a naplementét.
-Te részeg vagy. -állapítottam meg, a vállam fölött rá nézve, a mosogatásra koncentrálva.
-Nem is... Csak kólát ittam.
-Ezt még egyszer nem veszem be. És beszélj halkabban, mert felébrednek a többiek.
-Nincsenek is itthon. -rogyott le a székre.
-Menj szépen, feküdj le! Hulla részeg vagy.
-Dehogy megyek. Még csak az kéne, hogy megtámadjanak a kutyák! Akkor ki vég meg téged? Hm??
-Mikey, egy darab kutya sincs itt. -ráztam a fejem halkan nevetve.
-Mi van itt? -dörzsölte a szemeit Luke.
-Ne félj, Sarah, majd én megvédelek! -mosott be Michael Lukenak.
-Michael, mi a francot csinálsz? -förmedtem rá és löktem el Luke-tól, aki megtántorodott. Luke csak úgy köpte a 'dicsérő' szavakat Michaelnek. Látszólag egyáltalán nem érdekelte, háttal nekünk, a konyhapultra támaszkodva állt.
-Hé, hé, nyugodj meg... Jól vagy? -simítottam végig a szöszi arcát, visszatartva a sírásom, és egyben őt is.
-Jól, csak engedj, hadd verjem be a pofáját! -kiabálta egyre hangosabban.
-Majd én megmutatom neked! -tett ugyanígy Michael is, és tűrte fel az ingujját.
-Kinyírlak! -vicsorított Luke, és a háta mögé tolt.
-Ne! -fogtam le a kezét.
-Álljatok le!  -lépett közéjük Ashton.- Luke, részeg. Mit vársz tőle? -nézett felénk.- Te meg indíts befelé! -nézett Michaelre és mutatott a szobája felé.
-Luke... -fordítottam magam felé, immáron nem rejtegetve a könnyeim.
-Ne haragudj... -ölelt magához.
-Annyira utálom, hogy ezt csináljátok. -markoltam meg az elnyűtt pólóját.
-Tudom... -suttogta. Felnéztem rá.
-Vérzel. -állapítottam meg szipogva és kotorásztam a zsebemben, hátha találok egy papírzsepit.- Nem fáj a szád? -válaszul megrázta a fejét.- Volt már ilyen?
-Többször is. De sosem bántjuk. Akkor csinál ilyet, ha részeg. A srácok ezt jól kezelik, nekem viszont el tud kattanni az agyam. Téged nem bántott. Ugye?
-Dehogy! Ne menjünk el orvoshoz? -váltottam témát.
-Nem kell. -nyújt az ajkához.
-Megijedtem. -öleltem meg megint.
-LESZAROK MINDENKIT!! -rontott ki üvöltve a szobájából Michael. Futólépésben ment az ajtó felé. Majdnem fellökött minket. felvett egy cipőt, egy pulcsit, és becsapta maga mögött az ajtót.
-Basszus! -rohant ki Ash a szobából.
-Késő. -szólt Luke.
-Ezt nem hiszem el! -túrt a hajába idegesen.
-Nyugi, reggelre mindig úgyis hazajön. -vont vállat Luke.
-Remélem, nem csinál hülyeséget.
-Én is. -feleltem.
Luke a kezemnél fogva vezetett vissza a szobába.
-Nem kellene megvárnunk? -kérdeztem, miközben leültem az ágyra.
-Felesleges. Várhatnád reggelig.
-Biztos? -ásítottam.
-Biztos. -mosolyodott el.- Még álmosan is szép vagy. -feküdt hasra.

***

Michael nem veszi fel a telefonját. Pedig már nyolc óra van és legalább tízszer hívtam.
Remény vesztve tettem le az asztalra a telefonom, mikor megcsörrent.
-Háló? -szóltam bele izgatottan.
-Sarah Szabo...? -kérdezett vissza valaki bizonytalanul.
-Igen, én vagyok.
-A barátjával kapcsolatban telefonálok, a helyi kórháztól...